Kézilabda: összeállt a női közönségválogatott a gálára

2008.12.02. 23:57
Címkék
Egy szavazás lezárult, de kezdődik a következő: a női Európa-bajnokság nyitónapján lezárult a voksolás a december 30-i Budapest Bank Kézilabda Gála női közönségválogatottjára, így már tudjuk, kik lépnek pályára az év végi sztárparádén a Médiaválogatott ellen. Mostantól a fiúk versengenek a gála-részvételért.
Több tízezer voks alapján szinte az összes poszton egyértelműen kirajzolódtak az erőviszonyok, több mint 60 százalékkal szerezte meg posztja első helyét a kapusok között Pálinger Katalin, az irányító Görbicz Anita, a balátlövő Szűcs Gabriella és a balszélső Vérten Orsolya. Biztos „győzelmet” aratott a beállók között Szamoránsky Piroska is, míg a legnagyobb küzdelem két győri átlövő, Hornyák Ágnes és Tomori Zsuzsa között alakult ki, végül előbbi került be a Gálán szereplő együttesbe, a voksok 45 százalékával. A balszélsők között Kovacsicz Mónika és Bódi Bernadett nem tudott részt venni a voksolásban, mivel december 30-án dán bajnoki fordulót rendeznek, így Lovász Zsuzsa nyerte meg a párbajt Csáki Viktóriával szemben. Az öt legtöbb szavazatot kapott játékos, azaz Pálinger, Vérten, Szűcs, Görbicz és Szamoránsky december 15-30. között részt vesz az Év kézilabdázója – közönségdíj szavazásán is, 5 férfi játékossal kiegészülve. Egy szavazás lezárult, ám indul a következő, hiszen a női Európa-bajnokság alatt a férfi közönségválogatottra voksolhatnak a kézi.hu honlapon a szurkolók. A posztonkénti 4–4 jelöltből 2–2 játékos szerepel a Gálán, amikor a csapat Szerbia válogatottjával mérkőzik meg.

A női közönségválogatott összetétele:

Kapus: Pálinger Katalin (Győr)
Jobbszélső: Lovász Zsuzsanna (Hódmezővásárhely)
Jobbátlövő: Hornyák Ágnes (Győr)
Irányító: Görbicz Anita (Győr)
Beálló: Szamoránsky Piroska (Budapest Bank-FTC)
Balátlövő: Szűcs Gabriella (Valcea)
Balszélső: Vérten Orsolya (Győr)

A női közönségválogatott összetétele:

Kapus: Pálinger Katalin (Győr)
Jobbszélső: Lovász Zsuzsanna (Hódmezővásárhely)
Jobbátlövő: Hornyák Ágnes (Győr)
Irányító: Görbicz Anita (Győr)
Beálló: Szamoránsky Piroska (Budapest Bank-FTC)
Balátlövő: Szűcs Gabriella (Valcea)
Balszélső: Vérten Orsolya (Győr)
Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 perce

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
19 perce

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
23 perce

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
25 perce

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
35 perce

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
55 perce

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
1 órája

Rutinos erőkre épül a skót keret, 43 éves kapus is utazik a világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik