A magyar női kézilabda-válogatottnak lényegében csak az első tíz percben volt esélye az olimpiai bajnok Norvégia ellen az Európa-bajnokság középdöntőjében. Imre Vilmos lányai az első tíz perc vezetése után nem tudták tartani az ellenfelet, és komoly verést kaptak Marit Breivik szélvészgyors együttesétől (20–34). A magyar válogatott már biztosan nem jut a legjobb négy közé a kontinensviadalon.

Fotó: Meggyesi Bálint
Pálingernek sokszor kellett kivennie a labdát a hálóból

Fotó: Meggyesi Bálint
Pálingernek sokszor kellett kivennie a labdát a hálóból
Egy kézilabda-mérkőzés hatvan percig tart, így utólag azzal foglalkozni, hogy a mieink az összecsapás első pillanataiban jobbnak és motiváltabbnak tűntek az ellenfélnél, szinte felesleges. A tanulságokat ugyanakkor ebből is le lehet szűrni…
Az első tíz percben csak a magyar csapat vezetett, Görbicz Anita találata után 4–2 volt a mieink előnye, azonban ezt követően jöttek az eladott labdák, és a villámgyors norvég gólok – az északiak első négy gólja lerohanásból esett. Kari Mette Johansen fénysebességgel száguldozott a balszélen, és hibátlanul használta ki a ziccereket.
Imre Vilmos érezte is a bajt, és már a 10. percben időt kért, ám Marit Breivik együttese a félidő közepén Tonje Larsen góljával átvette a vezetést, és pillanatok alatt tetemes előnyre tett szert.
Miközben Tomori Zsuzsanna találata (18. perc) után a magyar válogatott teljesen tehetetlen volt, és a félidő végéig nem találta az utat Katrine Lunde-Haraldsen hálójába – még hetesből sem –, az olimpiai bajnok a felállt védelem ellen is megtalálta a hatékony játékmódot Kristine Lunde vezetésével.
Néha-néha félelmetes volt látni a két csapat játéksebessége közötti különbséget, miközben a mieink ritkán gólöröm miatt emelték kezüket, ugyanabban a pillanatban már Pálinger Katalin kapujában táncolt a norvég válasz, miközben az északi csapat már vissza is zárkózott védekezéshez.
NŐI KÉZILABDA EB
Miután a félidei ötgólos hátrány (8–13) a második félidő elején is nőttön-nőtt, Imre Vilmos ebben a játékrészben is hamar magához intette a lányokat, akik láthatóan tanácstalan arccal fogadták az intelmeket.
A különbség már a 44. percben elérte a mínusz tízet. Kristine Lunde mellett Linn Kristin Riegelhuth is megszórta a magyar csapatot, miközben a norvégok védekezésben teljesen kivették az Eb góllövőlistáját a mérkőzés előtt vezető Görbicz Anitát (1 gól).
Ám a mérkőzés képe alapján nagy butaság lenni az egyének szintjén keresni a vereség okait, Norvégia minden szinten jobb teljesítményt nyújtott, és bebizonyította, hogy ennyivel jobb jelenleg Magyarországnál. Az északiak 34–20-ra nyertek, a magyar csapat ezzel az eredménnyel már biztosan nem jut a legjobb négy közé a kontinensviadalon.
KÍSÉRTETT AZ EB-MÚLT
Norvégia győzelmével majdnem megismételte a 2004-ben Magyarországra mért csapást, akkor a „vikinghölgyek” tizenöt góllal, 44–29-re verték a magyar lányokat az Európa-bajnokság elődöntőjében. Bár az akkori vereség tán még ma is fájóbb – nem csak a maihoz eggyel nagyobb különbség miatt –, ne feledjük, akkor mégis csak négy közé jutott együttesünk…
IMRE VILMOS ÉRTÉKELÉSE
„Sajnos ez a realitás. Próbáltuk meglepni őket, és a találkozó első tizenöt percében ez sikerült is. Aztán váltottak, ezt pedig már nem tudtuk lereagálni. Régóta együtt kézilabdázik a norvég csapat, és ez látszott a játékukon is. Egész egyszerűen felőröltek minket, átlövők nélkül pedig esélyünk sem volt. Be kell látni, hogy a magyar válogatott ennyit tud. Összességében csak a románoktól és a norvégoktól kaptunk ki, ez pedig benne volt a pakliban” – értékelt a mérkőzés után Imre Vilmos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
„A hozzáállással ezen a napon sem volt gond, és nem lesz ezzel probléma holnap sem. A csapat össze tudja magát szedni, s meglátjuk mire lesz ez elég a lelkes spanyolok ellen” – tette hozzá a szakember.
„A hozzáállással ezen a napon sem volt gond, és nem lesz ezzel probléma holnap sem. A csapat össze tudja magát szedni, s meglátjuk mire lesz ez elég a lelkes spanyolok ellen” – tette hozzá a szakember.
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

| Helyszín: Ohrid |
| Nézőszám: 400 |
| Játékvezetők: Leandersson, Lindroos (finnek) |
| MAGYARORSZÁG | NORVÉGIA |
| 1 Pastrovics Melinda | 12 Terese Pedersen |
| 16 Pálinger Katalin (kapus) | 16 Katrine Lunde |
| 3 Balogh Barbara | 4 Ragnhild Aamodt |
| 6 Vérten Orsolya | 6 Heidi Loeke |
| 9 Vincze Melinda | 7 Tonje Noestvold |
| 10 Bulath Anita | 8 Karoline Breivang |
| 13 Görbicz Anita | 9 Kristine Lunde |
| 18 Szamoránsky Piroska | 11 Kari Mette Johansen |
| 20 Sopronyi Anett | 13 Marit Frafjord |
| 22 Bódi Bernadett | 14 Tonje Larsen |
| 23 Szűcs Gabriella | 15 Tine Kristiansen |
| 31 Hornyák Ágnes | 17 Linn Sulland |
| 83 Kovacsicz Mónika | 18 Linn Kristin Riegelhuth |
| 87 Tomori Zsuzsanna | 20 Isabel Blanco |
| Szövetségi kapitány: Imre Vilmos | Szövetségi kapitány:Marik Breivik |
| Gólszerzők: Sopronyi 4, Bulath 4, Hornyák 3, Vérten 2, Tomori 2, Vincze 1, Görbicz 1, Szamoránsky 1, Bódi 1, Szűcs 1, ill. Kri. Lunde 7 (4), K. M. Johansen 6, Riegelhuth 6, Larsen 4, Aamodt 2, Breivang 2, Kristiansen 2, Blanco 2, Frafjord 1, Sulland 1 (1), Noestvold 1 |
| Hétméteresek: 3/0, ill. 7/5 |
| Kiállítások: 6, ill. 8 perc |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






