Női kézilabda Eb: Imre Vilmos szerint ennyit tud a csapat

2008.12.10. 20:01
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott súlyos, 34–20-as vereséget szenvedett a norvég együttestől a női kézilabda Európa-bajnokságon. Imre Vilmos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya csapatunk teljesítményét értékelte a mérkőzés után.
„Sajnos ez a realitás. Próbáltuk meglepni őket, és a találkozó első tizenöt percében ez sikerült is. Aztán váltottak, ezt pedig már nem tudtuk lereagálni. Régóta együtt kézilabdázik a norvég csapat, és ez látszott a játékukon is. Egész egyszerűen felőröltek minket, átlövők nélkül pedig esélyünk sem volt. Be kell látni, hogy a magyar válogatott ennyit tud. Összességében csak a románoktól és a norvégoktól kaptunk ki, ez pedig benne volt a pakliban” – értékelt a mérkőzés után Imre Vilmos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.„A hozzáállással ezen a napon sem volt gond, és nem lesz ezzel probléma holnap sem. A csapat össze tudja magát szedni, s meglátjuk mire lesz ez elég a lelkes spanyolok ellen” – tette hozzá a szakember.
Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
22 perce

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
29 perce

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
34 perce

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
40 perce

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
49 perce

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
1 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik