Kézilabda: Mikler Roland három évvel hosszabbított

2009.04.03. 23:07
Címkék
Mikler Roland három évvel meghosszabbította idén lejáró szerződését a Dunaferr férfi kézilabdacsapatával – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
„Bár akadtak kérőim máshonnan is, azokkal érdemben nem foglalkoztam, mert az volt a célom, hogy továbbra is itthon védhessek, s mivel a klub, valamint az én igényeim is találkoztak, végül sikerült mindenben megegyeznünk – nyilatkozta a kapus. – Fontosnak tartom kiemelni: a hosszabbításban nagy szerepet játszott, hogy úgy vélem, jövőre még több lehetőséget kaphatok, így amiként a csapat, úgy az én további fejlődésem is biztosítva lesz. Szükségem van a játékra ehhez, s biztos vagyok benne, hogy még az ideinél is jobb teljesítménnyel tudom segíteni az együttest a minél szebb eredmények elérésében.”
Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
9 perce

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
15 perce

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
45 perce

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
1 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
1 órája

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
1 órája

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
2 órája

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik