Magyarország „kötelező a győzelem” jelszóval lépett pályára Görögország ellen Békéscsabán férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőn, és az Iváncsik testvérek vezetésével már az első félidőben elhúzva simán megverte ellenfelét 32–19-re, így vasárnap sorsdöntő mérkőzést játszik a továbbjutásért Szlovákia otthonában.

Fotó: Czagány Balázs (archív)
Iváncsikék lendülete átragadt a többiekre is

Fotó: Czagány Balázs (archív)
Iváncsikék lendülete átragadt a többiekre is
A magyarok elleni egygólos győzelmet követően Horvátország szerdán 34–21-re lemosta Zadarban Szlovákiát az Eb-selejtezők 7. fordulójában, s ezzel a világbajnoki ezüstérmes megkaparintotta a csoport egyik továbbjutó helyét. A magyar csapat számára így az volt a tét, hogy az utolsó fordulóban kedvezőbb helyzetből vághasson neki a szlovákiai túrának.
A görögök csupán egy kapussal álltak ki a békéscsabai mérkőzésre, ugyanis a tartalék hálóőrük gyomorrontást kapott a találkozó előtt, így nem állhatott kapuba.
A mieink nagyon felpörögtek a mérkőzésre, kis túlzással 1–1 után eldöntötték a mérkőzést.
A mérkőzés alaphangját Ilyés Ferenc adta meg, aki két átlövésgóllal rögtön az első percekben beköszönt, és már a magyar csapat kezében is volt az irányítás. A görög szövetségi kapitány – érezve a veszélyt – már a meccs elején, 4–1-es magyar előnynél időt kért, azonban ez vajmi keveset használt az összeszedetten védekező és lendületesen támadó Hajdu-csapattal szemben.
Iváncsik Tamás különösen elemében volt, a villámgyors jobbszélső remek ütemben reagált a jó védekezésre és Fazekas Nándor bravúros védéseire, a ziccerek befejezése pedig nem okozott neki különösebb gondot.
Iváncsik Gergő labdalopása kiválóan jellemzi az első félidőt, balszélsőnk emberhátrányban csente el a labdát kék mezes ellenfelétől, és 10–3-ra módosította az állást. A félidő hajrájában a vendégek is többször találtak be, ám a magyar válogatott így is biztosan, 16–8-ra vezetett.
Fordulás után alig telt el tíz perc, és már tízet számolhatott a lelkes magyar szurkolótábor: 23–13-nál már nem volt kérdés, hogy melyik válogatott nyeri meg a mérkőzést.
A csereként beállók is hozzá tudtak tenni a mieink játékához. Mikler Roland egy támadáson belül két-két hetest és ziccert védett, Mocsai Tamás is megtalálta az utat a hálóba.
Iváncsik Gergő tarthatatlannak bizonyult, még az irányító pozíciójából, elhajlásos átlövésből is betalált, és gólgyártásban csak testvére vehette fel vele a versenyt. Magyarország így fölényes, 32–19-es győzelmet aratott az esélytelenebb görögök ellen. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy sem a szlovákok, sem a horvátok elleni legutóbbi meccseken nem sikerült legalább egy pontot szerezni, hiszen ebben az esetben már meglenne a továbbjutás.
A magyar válogatott 10 ponttal második a csoportban, két egységgel megelőzve a szlovákokat, akikkel június 21-én, vasárnap 16 órától ki-ki mérkőzést játszik Galgócon.
VÉLEMÉNYEK
LALUSKA BALÁZS: – Már Horvátországban is megmutattuk az erőnket, és ma szintén bizonyítottuk, hogy jó formában vagyunk. Vasárnap újra így kell játszanunk.
CSÁSZÁR GÁBOR: – Meccs közben sikerült javítanunk a hibáinkat, remek volt a védekezésünk, és ebből tudtunk lerohanásokat indítani. Ez a siker önbizalmat ad.
IVÁNCSIK TAMÁS: – Jót tett a lelkünknek ez a győzelem. A siker morálisan is mindig erősíti a csapatot. Kezünkben a sorsunk.
CSÁSZÁR GÁBOR: – Meccs közben sikerült javítanunk a hibáinkat, remek volt a védekezésünk, és ebből tudtunk lerohanásokat indítani. Ez a siker önbizalmat ad.
IVÁNCSIK TAMÁS: – Jót tett a lelkünknek ez a győzelem. A siker morálisan is mindig erősíti a csapatot. Kezünkben a sorsunk.
FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
| MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 32–19 (16–8) |
| Békéscsaba, 2500 néző. V: Abrahamsen, Kristiansen (norvégok) |
| MAGYARORSZÁG: FAZEKAS – IVÁNCSIK T. 8, Nagy L. 3, Császár 3 (1), Schuch 3, Ilyés 3, IVÁNCSIK G. 9. Csere: MIKLER (kapus), Rosta M., Laluska, Mocsai, Zubai 2, Putics 1, Nagy K. Szövetségi kapitány: Hajdu János. |
| GÖRÖGORSZÁG: Kulurisz – Cimurtosz 1 (1), Riganasz 4 (3), NUMIDISZ 4, HALKIDISZ 7, Balomenosz, V. Papadopulosz 1. Csere: Evangelidisz, Vakalisz 1, Ananiadisz, Miszirlisz, Zampunisz 1. Szövetségi kapitány: Nikolaosz Mancosz. |
| Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–1. 10. p.: 5–3. 18. p.: 11–3. 24. p.: 14–5. 32. p.: 16–10. 35. p.: 19–10. 45. p.: 25–14 |
| Kiállítások: 8, ill. 6 perc |
| Hétméteresek: 1/1, ill. 7/4 |
| MESTERMÉRLEG |
| HAJDU JÁNOS: – Most már csak egy feladatunk maradt, vasárnap Galgócon a szlovákok ellen ki kell köszörülnünk a szombathelyi vereségünk okozta csorbát. |
| NIKOLAOSZ MANCOSZ: – A betegségek már a meccs előtt megpecsételték a sorsunkat. A magyaroktól otthon is kikaptunk, Békéscsabán pedig inkább edzésnek tekintettük a mérkőzést. |
STATISZTIKA
| Magyarország | Görögország | |
| 32/47 (68%) | Gól/lövés | 19/44 (43.1%) |
| 25/44 (56.8%) | Védés/lövés | 15/47 (31.9%) |
| 13 | Technikai hiba | 17 |
| 10 | Kiállítás (perc) | 4 |
| 1/1 (100%) | Gól/hétméteres | 4/7 (57.1%) |
| 32/60 (53.3%) | Gól/össz. támadás | 19/61 (31.1%) |
AZ ÁLLÁS
| 1. Horvátország | 7 | 6 | – | 1 | 223–156 | 12 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 7 | 5 | – | 2 | 211–160 | 10 |
| 3. Szlovákia | 7 | 4 | – | 3 | 195–185 | 8 |
| 4. Görögország | 7 | 3 | – | 4 | 175–194 | 6 |
| 5. Finnország | 8 | – | – | 8 | 159–268 | 0 |
Legfrissebb hírek

Húsz év után – így élnek most a 2004-es görög hősök
Foci Eb 2024
2024.07.05. 15:51

Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek
Légiósok
2024.06.21. 08:37

Férfi kézi Eb: Lengyelország nagy csatában legyőzte Feröert
Kézilabda
2024.01.15. 19:42

Női vízilabda Eb: spanyol–holland döntőt rendeznek
Vízilabda
2024.01.11. 21:37

Női vízilabda Eb: sima görög siker a mieink csoportjában
Vízilabda
2024.01.06. 19:28
Ezek is érdekelhetik


