Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
• Belgrád
2026.01.25. 18:19
null
Fotó: Getty Images
A férfi vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi bronzmeccsén Görögország 12–5-re legyőzte Olaszországot, így a dobogó legalsó fokára hellének állhatnak fel.

Melyik együttes szedi össze magát az elődöntőben elszenvedett vereségét követően? A legjobb négy között a második félidőre mindkét párharcban fölénybe került a végül döntőbe jutó csapat, a hajrában sem Görögország nem tudta megnehezíteni Magyarország dolgát, sem Olaszország Szerbiáét.

A harmadik helyért lejátszott mérkőzés rendkívül egyoldalúan alakult, a görögök remekül védekeztek, az olaszok az első negyedben csak Filippo Ferrero ötmétereséből szereztek gólt, egyébként leginkább blokkolt lövésekig, kapufákig jutottak. A második negyed végén Francesco Condemi kihasznált egy emberelőnyt, de ettől eltekintve az olasz csapat erőtlen támadásokat vezetett, emberelőnyben is alig tudott érvényesülni. Eközben az ellenfél jóval veszélyesebben játszott, és folyamatosan növelte az előnyét, amely a félidőben ötgólosra hízott (7–2). A fordulás után szép görög gól született, Konsztantinosz Gyuvecisz centerpassza után Konsztantinosz Kakarisz háttal a kapunak is bekotorta, egy újabb Condemi-előnygól után pedig Gyuvecisz ejtésénél táncolt be a labda a felső kapufáról – onnan ugyan kipörgött, de a videóbíró segítségével megadták a játékvezetők a találatot (a mérkőzést az izraeli Matan Svarc mellett Kovács Cs. Tamás vezette). Theodorosz Vlahosz tanítványai simán nyertek 12–5-re, ezzel Görögország története első Európa-bajnoki érmét szerezte meg. A meccs legeredményesebbje, Sztilianosz Argiropulosz négy gólt lőtt, így 26 góllal zárta az Eb-t – várhatóan a torna gólkirálya leesz, holtversenyben a francia Thomas Vernoux-val. Sztrahinja Rasovicsnak hét gólt kellene lőnie a döntőben, hogy utolérje a görög és a francia játékost.

VÍZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
BRONZMÉRKŐZÉS
Olaszország–Görögország 5–12 (1–4, 1–3, 2–3, 1–2)
DÖNTŐ
Szerbia–Magyarország 10–7 (3–2, 2–3, 2–1, 3–1)

 

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
18 órája

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
Tegnap, 11:58

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Elképesztő pontrekordot hozott az olasz–német férfi röplabdamérkőzés – videó

Röplabda
2026.08.27. 17:58

Pirlo megtörte a hallgatását, közleményben sajnálkozik – elúszott a kapitányi poszt

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 09:17

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40