Női kézilabda NB I: már biztos, hogy a nőknél is döntőt játszanak

Vágólapra másolva!
2009.06.23. 20:43
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége elfogadta azt a tervezetet, mely szerint a következő évadban a női kézilabda NB I-ben megváltozik az éremcsaták lebonyolítási rendje.
Ahogy azt a Nemzeti Sport korábban már megírta, a szisztéma hasonló lesz, mint a férfiaknál, vagyis az alapszakaszban élen végző együttes a negyedik helyezettel, a második pedig a harmadikkal elődöntőt játszik. A különbség az, hogy a nőknél az egyik csapat második győzelméig tart a párharc az elődöntőben, a fináléban és a bronzmérkőzésen egyaránt. A további helyezésekért az eddig bevált lebonyolítás szerint játszanak a női csapatok.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
26 perce

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
29 perce

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
1 órája

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik