Cozma-ügy: a rendőrség bizonyítani tudja, ki szúrta le a kézist

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.08.13. 22:18
Címkék
A rendőrség bizonyítani tudja, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát, és ki volt a másik két ember, aki segített neki - közölte Derzsy Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilappal csütörtökön.

"Pontosan tudjuk, hogy ki szúrta meg lent Cozmát, valamint Pesicset" - mondta a bűnügyi igazgató, hozzátéve, információjuk van a február 8-i gyilkosság minden egyes másodpercéről. Derzsy Péter azt is elmondta a Veszprém megyei Naplónak, hogy "az öt gyanúsítottból a fenti eseményekben, ahol a halálos szúrás érte a román sportolót, már csak hárman vettek részt".

"Erre a három emberre egyértelmű bizonyítékunk van; ők azok, akik Marian Cozmát bántalmazták, amikor a halálos szúrást elszenvedte" - nyilatkozta a nyomozás vezetője.

Az előzetes letartóztatásban lévő hét gyanúsított közül ötnek három hónappal meghosszabbította a fogva tartását a veszprémi bíróság - tájékoztatta Váradi Piroska, a főkapitányság szóvivője csütörtökön délután az MTI-t. Közölte: arról az öt személyről van szó - R. Sándorról, N. Győzőről, Sz. Ivánról és társaikról - akiket az ügyben emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A bűnügynek eddig kilenc gyanúsítottja van, s közülük heten vannak előzetes letartóztatásban.

Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg az egyik veszprémi lokál előtt. A segítségére siető sporttársai - Zarko Sesum szerb, Ivan Pesic, horvát válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém játékosai - életveszélyes sérüléseket szenvedtek, megműtötték őket és hosszabb időn át kórházi kezelésre szorultak.

Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
19 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
20 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
37 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
42 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
1 órája

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik