Tét nélkül is sikeres a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2009.08.19. 20:37
null
A magyar válogatott a második félidőben felülmúlta ellenfelét – képünkön Víg Vivien (fotó: Unger Tamás - archív)
Címkék
A norvégok elleni döntetlen után visszatalált a győzelem útjára a magyar válogatott a hazai rendezésű női kézilabda junior Európa-bajnokságon. Róth Kálmán együttese 25–19-re verte meg Spanyolországot.

A magyar válogatott nyugodtan léphetett pályára Spanyolország ellen, hiszen az már a meccs előtt eldőlt: a mieink biztosítják helyüket a következő körben, a legjobb négy között.

Róth Kálmán Dajka Bettinát és Léránt Vivient nem nevezte a meccsre. Bár Deáki révén magyar góllal indult a meccs, a spanyol csapat kezdett jobban. Csapatunkat az is visszavetette, hogy Kovacsics Anikó hétméterest hibázott, támadásban naggyá tettük a spanyol kapust, a másik oldalon ellenben potyogtak a gólok.

A 13. percben már 8–4-re vezettek a spanyolok, ekkor kért időt a magyar szakvezető. Bár utána Chávez találatával már öt gólra nőtt a különbség, a mieink utána összekapták magukat, és a 19. perc után a szünetig képtelenek voltak a kapuba találni. Hornyákék ellenben folyamatosan csökkentették a hátrányt, és a 27. percben egyenlő lett az állás. Sőt Drávai Gyöngyi találata után már a mieink vezettek!

A spanyolok gólcsendje csak a második félidő elején tört meg, de a magyar csapat lendülete tovább tartott. Kisfaludy 40. percben szerzett góljával már háromra nőtt a hazai előny (15–12).

Az ibériaiakat mindössze López Herrero tartotta versenyben, a második félidőben szinte csak ő talált be a magyar kapuba. Annyit szerencsére nem tudott dobni, hogy veszélyeztesse Zácsikék vezetését.

Az utolsó percekre már örömünnep volt a győri csarnokban, lehetett is, hiszen a magyar válogatott 25–19-re megverte Spanyolországot.

NŐI KÉZILABDA JUNIOR EB

KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT

MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 25–19 (12–10)
Győr, 2000  néző. V:  Olson (svéd), Magnusdottir (litván)

Az eredmény alakulása. 6. p.:  1–4. 13. p.:  4–9. 21. p.:  8–10. 40. p.:  15–12. 48. p.:  18–16. 56. p.:  22–18
Kiállítások:  10, ill. 10 perc
Hétméteresek:  7/5, ill. 2/1

MAGYARORSZÁG
Víg – Tamás 2, Deáki 1, Kovacsics 2, HORVÁTH B. 2, Zácsik 3, Turcsányi 2. Csere:  HORNYÁK D. 7 (5), Szögi 1, KISFALUDY 2, Drávai 2, Hosszu 1, Szalai

SPANYOLORSZÁG
G. PEREZ – L. Perez 5 (1), Cadcal, C. HERNANDEZ 4, O. SANCHEZ 4, A. I. Martinez, Prohias 2. Csere:  Rodriguez, Azpiazu, Orbe 1, D. Perez 1, A. S. Martinez 2, Iglesias

MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Az Eb-n nyújtott eddigi leggyengébb játékunkkal sikerült nehéz győzelmet aratnunk. A játékosok még érezték a Pápán a norvégokkal vívott nehéz küzdelem hatásait.
Sagrario Santana Alberdi: – Biztatóan kezdtünk, de aztán a szünet után felülkerekedett a több bevethető játékossal rendelkező magyar csapat.

Franciaország–Norvégia 25–27 (12–16)

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
7 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
8 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
9 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
11 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
16 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
16 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
23 perce
Ezek is érdekelhetik