Gunnar Prokopot három évre eltiltotta az EHF

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.11.04. 15:16
null
Nemkívánatos személy: Gunnar Prokop többé nem viselhet EHF-tisztséget, három évre eltiltották (Fotó: Imago)
Címkék
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) három évre eltiltotta Gunnar Prokopot, az osztrák Hypo NÖ női csapatának korábbi vezetőedzőjét, aki múlt csütörtökön a Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen követett el súlyos sportszerűtlenséget. A szakembert emellett 45 ezer eurós pénzbüntetéssel is sújtották.

A botrányairól is elhíresült Prokop – aki azóta már lemondott tréneri posztjáról és bejelentése szerint pszichológushoz fordul – az ominózus találkozón 7 másodperccel a vége előtt, 27–27-es állásnál, amikor a franciák támadtak, szándékosan belépett a pályára és ütközött az ellenfél egyik játékosával.

 

A bíró ugyan kiállította őt, de a vendégek felállt fal ellen már nem tudtak igazi helyzetet kialakítani, így az eredmény már nem változott.

Az EHF ugyanakkor nem törődött bele, hogy Prokop megmozdulása befolyásolta a végeredményt, ezért levonja a Hypo által megszerzett pontot az osztrák csapattól. A klubot továbbá 30 ezer euróra is megbüntették. A döntés ellen a Hypo 21 napon belül fellebbezhet.

A 69 éves Prokop – aki így a következő három évben semmilyen EHF-rendezvényen nem vehet részt – soha többé nem tölthet be semmilyen funkciót az európai szövetségben.

PROKOP ESETE VIDEÓN
 

 

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
33 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
46 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik