Női kézilabda: Herr Anita eljön Oldenburgból, és lehet, hogy hazatér

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2010.03.24. 20:35
Címkék
Jól érezte magát, egyre jobban ment is neki a játék, mégis távozik a német Bundesliga harmadik helyén álló VfL Oldenburg csapatától Herr Anita.

„Én szívesen maradtam volna – árulta el a 23 esztendős átlövő, aki a nyáron Győrből igazolt Németországba, és kezdésnek egy esztendőre kötelezte el magát. – A csapatnál azonban úgy döntöttek, nem tartanak rám igényt, az okokat nem részletezték különösebben."

Herr kissé nehezen lendült játékba az Oldenburgban, az első kilenc bajnokin tizennyolcszor talált a kapuba – ennél valószínűleg többet vártak tőle.

A tavaszi idényre azonban belejött, a legutóbbi négy Bundesliga-mérkőzésén 19 gólt szerzett, és hat találattal csapata KEK-elődöntőbe jutásából is kivette a részét a szerb Nis elleni párharcban.

Herr azonban nincs elkeseredve amiatt, hogy a nyáron egy év után távoznia kell a német együttestől.

„Nem bántam meg, hogy ide igazoltam tavaly: új országot, új közeget, új játékstílust ismertem meg, tetszett is itt minden, és nagyon sokat tanultam, szóval mindenképpen a javamra válik ez az év – mondta. – Nem aggódom a jövőm miatt sem, mert szerencsére vannak ajánlataim Magyarországról és külföldről is. Egyelőre még nem tudom, hogyan fogok dönteni, hiszen minden lehetőségnek megvannak a maga előnyei.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik