Elhunyt a Pick-Szeged korábbi szerb edzője

2010.05.08. 10:01
null
Zoran Kurtes szállodai szobájában lett rosszul, és már nem tudtak segíteni rajta (fotó: Czagány Balázs - archív)
Címkék
Tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában elhunyt Zoran Kurtes, a HCM Constanta román bajnok kézilabdacsapatának edzője, aki korábban a Pick-Szeged szakvezetője is volt.

Zoran Kurtes csütörtökön román bajnoki címet ünnepelhetett a Shuch Timuzsint is foglalkoztató HCM Constanta együttesével, de péntek este szállodai szobájában rosszul lett.

Bár a mentők a segélykéréstől számítva hét percen belül kiérkeztek, és egy órán keresztül próbálták újraéleszteni a szívinfarktust kapó 44 éves szakembert, már nem tudtak segíteni rajta.

A Constantával két bajnoki címet szerző Kurtes rövid ideig Magyarországon is dolgozott, a Pick-Szegednél. A szerb edző 2006 nyarán vette át a Csongrád megyei együttest, de 2007 februárjában már távozott is a klubtól, Vladan Matics váltotta.

A csapat orvosainak nem volt tudomása arról, hogy Kurtesnek korábban bármilyen panaszai lettek volna.

„Semmit sem tudok mondani, egyszerűen nem hiszem el – nyilatkozta Alexandru Dimache, a Constanta játékosa. – Ez egy olyan tragédia, mint Marian Cozma halála."

Legfrissebb hírek

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
10 perce

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
35 perce

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
45 perce

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
1 órája

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
1 órája