Női kézi: a szerb Medved elbúcsúzott, Kamper Olívia lett a csapat karmestere

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.05.17. 15:16
Címkék
A helyi rendőrség jelentése szerint a szerb válogatott kézilabdázó, Tatjana Medved autója felgyulladt és leégett a Zajecsar központjában levő parkírozóban. A szerb sajtó szerint a tanúk először robbanást hallottak, majd ezután az Audi A6-os 10 méteres lángokat vetve leégett.

A rendőrség csupán annyit tett hozzá, hogy a balesetben senki sem sérült meg, a robbanás okáról még nem kívánt nyilatkozni. Néhányan úgy vélik, politikai háttere van a dolognak, a bűntett azoknak a műve, akik nem akarják, hogy Zajecsarnak még sikeresebb kézilabdacsapata legyen. Pedig jövőre annak ellenére is a BL-ben fog szerepelni a gárda, hogy a városban sokan nem örülnek neki, hogy Zajecsar költségvetéséből nagy összegeket szánnak a profi kézilabdázóknak.

A szerb sajtó szerint az immár visszavonult, 36 éves klasszis játékos, aki szülővárosában, Újvidéken él,  három éves autójával azzal a szándékkal utazott Zajecsarba, hogy játsszon a búcsúmérkőzésén, amelyen a bajnok és kupagyőztes Zajecsar találkozott a szerb Szuperliga-válogatottal. Az eseményen jelen volt Szerbia ifjúsági és sportminisztere, Sznezsana Szamardzsics-Markovics, aki kiosztotta az ünnepelteknek járó trófeákat, majd a helyi polgármester, Bosko Nicsics, aki egyben a klub elnöke is, búcsúztatta Tatjana Medvedet.

A hazaiak 44-43-as győzelemmel végződő mérkőzésen a győztes gólt Medved (ez volt a hetedik találata) lőtte három másodperccel a befejezés előtt.

A világklasszis játékos visszavonulását követően a Zajecsarban a magyar Kamper Olívia (az FTC és a Cornexi-Székesfehérvár volt játékosa) maradt az egyetlen irányító, így a nyáron vélhetően még egy lányt igazolnak erre a posztra a 24 éves Kamper mellé.

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
28 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
41 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
49 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
1 órája

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik