Női kézilabda: Kovács és Róth is a Valcea trénerjelöltjei között

2010.06.03. 15:03
Címkék
A román Prosport szerint Kovács Péter, a török szövetség szakmai igazgatója, vagy Róth Kálmán, a Győri ETO volt sikeredzője, jelenlegi utánpótlástrénere lehet Radu Voina mester utóda a Valcea kispadján.

A Siol Sport internetes újság értesülése szerint a BL-döntős Valcea a napokban edzőt vált, jóllehet a mostani edző, Radu Voina a klub eddigi legnagyobb sikereire vezette a csapatot. A szlovén forrás úgy tudja, hogy a klub nem hosszabbítja meg vele a szerződést, hanem új trénert keres.

A két legkomolyabb jelölt a korábbi szlovén szövetségi kapitány, Tone Tiselj, valamint a dán játékos- és edzőlegenda, Anja Andersen.

A lap értesülése szerint a klub első számú jelöltje Andersen, aki az utóbbi két évben a koppenhágai FCK trénere volt, korábban pedig a Slagelsével BL-t nyert. Az internetes újság szerint a kétszeres BL-győztes Tiselj mellett az egykori legendás román kapus, Luminita Dinu-Hutupan áll, aki tavaly, mielőtt szült volna, még a Valcea játékosa volt. Azt megelőzően hosszú éveken a Krim Mercator Ljubljana kapujában állt, és éppen Tiselj volt az edzője. Hutupan most Valceában él, a klubban dolgozik, és állítólag beleszólása van az edzőigazolási  ügybe.

Román források viszont a magyar vonalat erősítik: a Prosport arról adott hírt, hogy a legnagyobb favorit Kovács Péter, a hajdani világklasszis átlövő, a török szövetség jelenlegi szakmai igazgatója, illetve Róth Kálmán lehet, aki Győrben ért el a női csapat edzőjeként kiemelkedő eredményeket.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan kiváló szakemberek között vetődött fel a nevem, mint Anja Andersen, Tone Tiselj, illetve Kovács Péter. Annak idején, mikor távoztam a Győr kispadjáról, szóba került a nevem a Valceánál, de akkor végül abban maradtunk a klubelnökkel, hogy később még keressük egymást. Most azonban a Valceától nem kerestek meg, csak román újságírók hívtak" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Róth Kálmán.

Vele ellentétben Kovács Péterrel valóban beszéltek a román klub emberei:

„Igaz a hír, valóban megkeresték menedzseremet, Szörnyi Attilát a Valcea vezetői, akikkel a következő napokban leül megtárgyalni a részleteket" – mondta a korábbi világklasszis átlövő.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
1 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
2 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
2 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
3 órája