Kézilabda, junior vb: a brazilok ellen kezd a magyar csapat

2010.07.16. 21:49
Címkék
Egy hetes Dél-Koreában edzőtáborozás után a magyar női junior kézilabda-válogatott szombaton Szöulban (magyar idő szerint reggel 7-kor) Brazília ellen megkezdi szereplését a korosztályos világbajnokságon.

Róth Kálmán mesteredző junior Eb-ezüstérmes csapata, amelyből hiányzik egyik legjobbja, Zácsik Szandra (vállműtét), az utóbbi napokban tesztmeccseket játszott a dél-koreai fővárosban, és ezzel zárta vb-felkészülését. A sikeresen akklimatizálódó lányok szintén Szöulban találkoznak majd csoportellenfeleikkel, sorrendben Brazíliával, Thaifölddel, Ausztráliával, Japánnal és Spanyolországgal.

A csoportból három csapat jut a középdöntőbe. Az éremben reménykedő magyarokra a torna második szakaszában sokkal nehezebb csaták várnak, hiszen várhatóan az orosz, svéd, angolai, montenegrói négyesből kap három ellenfelet.

A középdöntőket július 24. és 27. között, a helyosztókat július 29. és 31. között rendezik.
 
A csoportból három csapat jut a középdöntőbe. Az éremben reménykedő magyarokra a torna második szakaszában sokkal nehezebb csaták várnak, hiszen várhatóan az orosz, svéd, angolai, montenegrói négyesből kap három ellenfelet.

A középdöntőket július 24. és 27. között, a helyosztókat július 29. és 31. között rendezik.

 

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Gvangju): Norvégia, Franciaország, Németország, Tunézia, Szerbia, Grönland
B-csoport (Gvangju): Dél-Korea, Hollandia, Argentína, Kína, Kongó, Horvátország
C-csoport (Szöul): MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Japán, Brazília, Thaiföld, Ausztrália
D-csoport (Cseonan): Oroszország, Svédország, Angola, Montenegró, Mexikó, Hongkong

 

 A MAGYAR KERET
Kapusok: Víg Vivien, Oguntoye Viktória, Janurik Kinga
Jobbszélsők: Tamás Krisztina, Hosszu Boglárka
Beállók: Kisfaludy Anett, Horváth Bernadett
Balszélsők: Turcsányi Krisztina, Szalai Babett
Átlövők, irányítók: Drávai Gyöngyi, Kovács Anna, Kovacsics Anikó, Hornyák Dóra, Léránt Vivien, Dajka Bettina, Deáki Dóra

 

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
1 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
4 perce

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
14 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
25 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
51 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
55 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
59 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája