Női kézilabda: a Szekszárd is a női NB I-ben indul a következő szezonban

2010.07.16. 15:26
Címkék
Eldőlt, hogy az NB I/B Nyugati csoportjában harmadik helyen végző UKSE  Szekszárd lesz a női kézilabda NB I tizenkettedik csapata a 2010–11-es idényben. A sorsolást július elején még úgy készítette el a szövetség, hogy az előző évadban 10. helyen záró Hódmezővásárhelyt tekintette indulónak, ám a csongrádiak a július 15-i utolsó határidőre sem tudták teljesíteni a nevezés anyagi feltételeit.

Mint ismeretes, a vásárhelyiektől az évad végén távozott a főszponzor, és a helyére nem sikerült új támogatót találni, a játékosok így egymás után elhagyták a csapatot.

A Szekszárd, amely az ugyancsak feljutó Érd, valamint a Győri Audi ETO második csapata mögött végzett harmadikként a másodosztály nyugati felében, benyújtotta szándéknyilatkozatát az első osztályú indulásra, és nyolc napot kapott arra, hogy pótolja a nevezés még meglévő, az osztálykülönbségből adódó hiányosságait. Ezekkel azonban várhatóan nem lesz gond, azaz a női NB I mezőnyének összetétele ezzel véglegesnek tekinthető.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
6 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
8 perce

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
19 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
29 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
56 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
59 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája