A Tatabánya és az FTC is előrébb lépne

2010.09.01. 13:52
null
Díaz Ivó (15)  továbbra is kulcsember lesz Tatabányán (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A férfi kézilabda NB I (Budapest Bank férfi kézilabdaliga) 2010–2011-es idényében a Tatabánya egy lépcsőfokkal feljebb lépne, a Ferencváros pedig a bennmaradás helyett ezúttal a dobogóért csatázna.

Az arany-, illetve ezüstéremre a 2010–2011-es idényben is az MKB Veszprém, illetve a Pick-Szeged pályázik a legnagyobb eséllyel (erről korábban itt írtunk), a dobogós helyekért azonban ezúttal nagyobb harc várható.

 A LEBONYOLÍTÁS VÁLTOZATLAN

Az alapszakasz április 10-ig tart, ebben az eperjesi Tatran is részt vesz, de az eredményei nem számítanak be a bajnoki küzdelmekbe. A Veszprém–Szeged rangadóra az alapszakasz 10. és 23. fordulójában, a versenykiírás szerint november 7-én (Szegeden) és 2011. március 20-án (Veszprémben) kerül sor.

A rájátszásban áprilistól az 1–4. helyezettek (1–4., 2–3. párosításban) két nyert mérkőzésig tartó elődöntőt játszanak, majd a győztesek az egyik csapat harmadik győzelméig tartó döntőben csatáznak a bajnoki címért. Az elődöntő vesztesei szintén három nyert mérkőzésig küzdenek a bronzéremért.

Az alapszakasz 5–8. és 9–12. helyezettjei 4, 3, 2, 1 bónuszponttal indulva játszanak hatfordulós rájátszást. A 11. és 12. helyezett kiesik.

A Tatabánya ismét éremre hajt, de a négyszeres bajnoknál jövőre már szeretnének egy fokkal fényesebb medáliát, azaz ezüstöt szerezni.

„Jó, még nagyobb sikerekre képes csapatunk van, amelyen csak keveset változtattunk. A bronzérem, a fiúk szorgalma és sikeréhsége meg szakvezetőink munkája az alap az újabb eredményekhez" – vélekedett Bódi Dezső, a Tatabánya-Carbonex elnöke.

A tatabányaiaknak azonban nem árt hátrafelé is figyelniük, mert amíg ők a Szegedet, addig néhány csapat őket szeretné megelőzni. Ezen együttesek közé tartozik a Ferencváros is, amelyet a bajnokság egyetlen külföldi edzője, a korábbi szegedi Vladan Matics irányít.

A Pickkel bajnokságot nyerő fiatal szakember a tavasszal megmentette az FTC-Sporeket a kieséstől, s már akkor bátran és önérzetesen kijelentette: „Lesz ez még jobb is! Ha sikerül erősítenünk, egy-két éven belül éremközelbe szeretnénk érni." A jó gazdálkodásnak köszönhetően az erősítés sikerült – világklasszisok (pl. Buday Dániel) is érkeztek a Népligetbe.

Balatonfüreden továbbra is a rutinra, hajdani válogatott klasszisokra (Pásztor István, Szathmári János, Kis Ákos, Tombor Csaba) építi kevéssé átalakított, négybe vágyó együttesét Sótonyi László edző, aki maga is válogatott irányító volt.

Ha kíváncsi a csapatok keretében nyáron végbement változásokra, kattintson ide!

 

BB FÉRFILIGA 
 1. FORDULÓ
Szeptember 1., szerda
Szeged–Kecskemét, 18
Szeptember 3., péntek
Tatabánya–Pécs, 18
Szeptember 4., szombat
Csurgó–Ferencváros, 18
Mezőkövesd–PLER, 18
Orosháza–Balatonfüred, 18
 
A bajnokság teljes menetrendjét itt tekintheti meg.

 

BB FÉRFILIGA, 2009–2010
A VÉGEREDMÉNY
1. Veszprém
2. Szeged
3. Tatabánya
4. Dunaferr
5. PLER
6. Csurgó
7. Balatonfüred
8. Kecskemét
9. Ferencváros
10. Mezőkövesd
11. Debrecen
12. Gyöngyös
(A kieső Debrecen és Gyöngyös helyére jutott fel a 2010–2011-es évadra a Pécs és az  Orosháza)

 

AZ EDDIGI BAJNOKOK
18x Veszprém
14x Bp. Honvéd
  5x Bp. Spartacus
  4x Elektromos, Tatabánya
  3x Vörös Meteor, Rába ETO
  2x Bp. Dózsa, Pick-Szeged
  1x VM Közért, Debreceni Dózsa, Dunaferr

 

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
45 perce

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
45 perce

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
58 perce

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
1 órája

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
1 órája

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2 órája