Kiáll a válogatott keret Nagy László mellett

2010.11.04. 15:50
null
Az egész csapat és a szövetségi kapitány is egyetért Nagy Lászlóval (19)  (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Gál Gyula csapatkapitány a Nemzeti Sportnak elmondta, beszélt a válogatott keret tagjaival, és egységes a játékosok véleménye: Nagy László az igazat írta nyílt levelében. 

A válogatott és a CO Zagreb beállósa elmondta, a csapat szerint Nagy László írásának minden bíráló felvetése fedi a valóságot. Ezekről beszélniük kell a szövetség vezetőinek és a csapat tagjainak, irányítóinak, hogy mielőbb változások következzenek, s ennek a csapat, valamint a magyar kézilabda lássa a hasznát.

A Gál Gyulával készített interjút és a keret több tagjának véleményét a pénteki Nemzeti Sportban olvashatják.

A keret levelet is eljuttatott a szövetséghez, amit teljes egészében az alábbiakban olvashatnak. 

 A VÁLOGATOTT KERET TAGJAINAK LEVELE A SZÖVETSÉGNEK

A levelet a kezi.hu tette közzé.

 

„Kedves kézilabdabarátok, tisztelt Magyar Kézilabda-szövetség!

Az utóbbi napokban szakmai és szurkolói körökben egyaránt komoly vihart kavart a férfi kézilabda-válogatott korábbi csapatkapitányának, Nagy Lászlónak a levele.

A magunk részéről nem szeretnénk sem botrányt okozni, sem tovább görgetni a „Nagy-ügyet", viszont az eset felvet problémákat, amelyek megoldásra várnak.

Mindannyian egy irányba húzunk: eredményes válogatottban szeretnénk szerepelni. Csapatunk összetartó közösség, ezen a tényen nem változtathat semmiféle külső körülmény.

De: kivétel nélkül mindenben egyetértünk Nagy László megállapításaival, amelyek a válogatott körülményeire, lehetőségeire vonatkoznak.

Reményeink szerint ez a helyzet egy folyamat kezdete, amely során mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a válogatott minél eredményesebben szerepelhessen – már a svédországi világbajnokságon is. Mi, játékosok mindezt a pályán és az edzéseken tudjuk bizonyítani.

Ugyanakkor nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is a megoldások hívei vagyunk: éppen ezért párbeszédet kezdeményezünk a magyar válogatott működési feltételeit, menedzselési kérdéseit illetően a Magyar Kézilabda-szövetséggel.

Szeretnénk, ha mindkét fél őszintén elmondaná a véleményét, de ami még fontosabb: a lehetőségeit és az igényeit is. Bízunk benne, hogy levelünk minél rövidebb időn belül elindítja a változásokat.

Érdekünk és célunk közös – az olimpiai részvétel kiharcolása, a magyar kézilabdázás eredményességének és a válogatottak, klubcsapatok által kiharcolt tekintély megőrzése. Ehhez párbeszédre és változásokra van szükség.

A válogatott tagjai a továbbiakban a média számára ebben a kérdésben nem szeretnének nyilatkozni, az ügyet a nyilvánosság felé jelen levelünkkel lezártnak tekintjük.

 

A Magyar Kézilabda-szövetség válaszát várva, üdvözlettel:


A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai

 

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

 

Sinka László a válogatott csütörtöki levelével kapcsolatban az MTI-nek elmondta: természetesen mindent meg kell beszélni a játékosokkal, és nem levelezni kell.

„Teljesen normális dolog, hogy kiállnak társuk mellett, mert ez is jelezi, amit Mocsai Lajos szövetségi kapitány is kiemel, hogy Nagy Lászlóra szükség van! Nyugvópontra kell jutni, és reméljük, ez így is lesz."

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
27 perce

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
30 perce

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
39 perce

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
58 perce

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
1 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
1 órája

A Sopron litván, a Diósgyőr szerb csapattal találkozik a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
1 órája

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
1 órája