Kézilabda: gyengül a mieink ellen készülő szlovén keret, Varlec szerb lesz

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2010.11.17. 14:19
Címkék
A szlovén sajtóban megjelentek szerint Barbara Varlec lemondta a válogatottságot, mivel a jövőben a szerb nemzeti csapatban akar szerepelni.

A Krim Mercator 22 éves átlövője a Siol Sport nevű internetes újságnak elmondta, hogy a döntését közölte Ivica Rimaniccsal, az Európa-bajnokságon a magyarokkal egy csoportban szereplő szlovénok horvát származású szövetségi kapitányával.

„Majdnem elsírtam magam, amikor közölte velem a döntését. Nem akartam elhinni. Kétszer beszélgettünk erről, azt hittem, hogy meggondolja magát. Nem így döntött. Tragédiának fogom fel azt, hogy a csapatom egyik vezéregyénisége három héttel az Eb rajtja előtt arról értesít, hogy ezek után másik válogatottban akar játszani” – mondta Rimanic.

Varlecnek három évig kell várnia, hogy a szerb válogatottban játszhasson (a szerbek rendezik a 2013-as vb-t). Ha most játszana a szlovén csapatban, 2013-ban nem léphetne pályára szerb színekben.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 14:50

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
Tegnap, 14:05

Népsport: csak nem lehetett a magyarokkal „kikukoricázni”

Népsport
2025.12.13. 11:52

Kézilabda: ORV-arannyal búcsúzott 2025-től a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.12. 09:05

Kun Attila: A hangsúly az egyénen van!

Utánpótlássport
2025.12.05. 19:42

Kézilabda: úton a vb felé a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.11.26. 18:01

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

Kézi: hibátlanul aranyérmes a Tiby-kupán az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.11.02. 12:27
Ezek is érdekelhetik