Női kézilabda Eb: A döntő pillanatokban nem hibáztunk - Mátéfi

2010.12.07. 20:21
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott a Szlovénia elleni 28–19-es győzelemmel kezdte az Európa-bajnokságot. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány az összecsapás után különösen a mieink védekezésével volt elégedett.

„Sikerült a védekezésünket megoldani, a 19 kapott gól önmagáért beszél, a játéknak ezzel a szegmensével elégedett vagyok. Pálinger Katalin fontos labdákat védett, de az egész csapat jól teljesített hátul. Támadásban ugyanakkor sokszor pontatlanok voltunk, rossz megoldásokat választottunk” – mondta Mátéfi Eszter a Sport Tv riporterének.

„Ana Gros semlegesítésére külön készültünk, örülök, hogy ez is jól sikerült, jól jött, hogy Kati őt jobban ismeri. Fontos volt, hogy a döntő pillanatokban nem remegett meg a kéz, így nem kellett idegeskednünk. A kötelező győzelmek a legnehezebbek, nekünk ez most megvan, így holnap az esélyesebb franciák ellen veszítenivaló nélkül léphetünk majd pályára.”

Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
5 perce

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
24 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
34 perce

A Mercedes nem készült el Antonelli autójával; Lindblad falhoz csapta a Racing Bullst – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
51 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
1 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
2 órája