Tóth Tímea Érden folytatja pályafutását

2010.12.28. 14:17
null
Tóth Tímea továbbra is szerepelni akar a válogatottban<br />(Fotó: Reuters)
Címkék
Az &Eacute;rd csapat&aacute;ban folytatja p&aacute;lyafut&aacute;s&aacute;t T&oacute;th T&iacute;mea, a magyar női k&eacute;zilabda-v&aacute;logatott &aacute;tl&ouml;vője.

„Nagyon motivált vagyok – nyilatkozta új klubja honlapjának a 30 éves átlövő, aki karácsony előtt jelentette be, hogy elhagyja a Vác együttesét. – Önmagamnak és mindenkinek szeretném bizonyítani, hogy nem kell engem még leírni és elfelejteni. Nagyon tetszik az a hozzáállás, amellyel itt a csapatban fogadtak, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó közösségbe kerültem."

Múltja miatt érthetően sokat várnak tőle, ám nem gondolja, hogy túlzott teher nyomná majd a vállát.

„Biztosan sokat várnak tőlem, de azt már a tárgyalások alatt tisztáztuk: ne érezzem azt, hogy nekem itt mérkőzéseket kell eldöntenem – folytatta a Ferencváros, a Hypo és a Vác korábbi játékosa. – Ennél sokkal fontosabb, hogy játsszam a saját játékomat. Szabó Edina egyébként is azt képviseli, hogy az egész csapatnak kell jónak lennie, együtt kell jól működnie a gépezetnek. Én nagyon bízom abban, hogy be tudok épülni ebbe a játékba és ezzel húzóemberré tudok válni. Mindegyik klubban, amelyben eddig játszottam, nagyon várták tőlem a gólokat, éppen ezért úgy készülök, hogy itt is sok gólt szeretnék lőni az elkövetkező mérkőzéseken."

Az idei Eb-n beugróként próbált a válogatott segítségére lenni, és reményei szerint a jövőben is képviselheti a nemzeti színeket.

„Biztos vagyok abban, hogy ha Érden jó teljesítményt nyújtok, és valóban hasznos tagja tudok lenni a csapatnak, akkor nem lesz a válogatottsággal sem gond. Most mindenképpen úgy érzem, hogy ezzel a munkával, amit itt végzünk, nem lehet probléma, és ugyanúgy a válogatott közelébe tudok kerülni."

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
10 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
18 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
27 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
33 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
41 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
50 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
52 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
1 órája