Férfi kézi-vb: a franciák és a spanyolok mellett mi ünnepelhettünk - Skaliczki

2011.02.01. 13:20
Címkék
A Pick-Szeged edzője, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Skaliczki László a DélMagyarország napilapnak adott interjújában értékelte a csapat világbajnoki szereplését, külön kiemelve a szegedi játékosok teljesítményét.
„Azt kaptam, amire számítottam. A meghatározó szerepet betöltő országok saját stílusuk mellé kombinatív játékkal és feltörekvő fiatalok beépítésével rukkoltak ki, ebben voltak jobbak a többieknél. Fontos eszköznek bizonyult az új, tehetséges játékosok megjelenése is a válogatottakban. Ez a franciáknál, a dánoknál és nálunk is megfigyelhető volt. Itt a Pick játékosára, Lékai Mátéra gondoltam" – kezdte a DélMagyarországnak adott értékelését a Pick-Szeged edzője, Skaliczki László.


„
A vébén három együttes ünnepelhetett felhőtlenül. A világbajnok franciák, a bronzérmes spanyolok, és mi, azaz a hetedik helyet megszerző magyarok. Jó volt látni, hogy milyen boldog volt a csapat a lengyelek legyőzése után; úgy gondolom, hogy sikernek számít ez a helyezés ebben az erős mezőnyben" – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány, aki a szegedi játékosokat külön is értékelte.

 SKALICZKI ÍGY LÁTTA A SZEGEDIEKET
Zubai Szabolcs (16 gólt szerzett, 8 gólpasszt adott):  „A válogatott egyik kellemes meglepetése volt. Remekül élt, Császár Gáborral kiválóan megértették egymást (nem véletlenül, hiszen serdülőkoruk óta együtt játszottak – a szerk.), védekezésben harcos volt, tetszett a produkciója. Remekül mozgott üres területre, nemzetközileg is érett játékossá vált.”
Lékai Máté (20 gól, 10 gólpassz): „Több meghatározó válogatottban is villantak a fiatalok. Lékai a magyar együttesben tette ezt. Lendületes, gólerős, remekül lő középtávolról, jól lát a pályán, élvezi a játékot. Talán védekezésben kell még fejlődnie és pontosabbá válnia, mert néhányszor technikai hibákat vétett.”
Katzirz Dávid (8 gól, 2 gólpassz): „Szerencsétlen volt, pont akkor sérült meg, amikor talán több szerep jutott volna neki, hiszen a belső védőfalban rá meghatározó szerep hárult, a kapitány jobban forgathatta volna a csapatot. Harcolt, küzdött, kézsérülése miatt azonban távoli átlövésekre nem vállalkozott, a góljait betörésekből szerezte.”
Törő Szabolcs (11 gól, 6 gólpassz): „Jól kezdett, jól játszott, gólerős volt, Iváncsik mögött azonban a végén kevés lehetőséget kapott. Ha pedig háttérbe szorul, akkor őt ez megviseli. A környezet sem volt számára a legideálisabb. Amikor szerepelt, csoda dolgokra is képes volt, elég a láb közötti passzát, illetve parádés gólját megemlíteni.”
Mikler Roland (36 százalékos hatékonysággal védett): „Nagyon jól kezdett a világbajnokságon, a magyar válogatott egyik legjobbja volt a csoportmeccsek elején. Ezután Fazekas Nándor elkapta a fonalat, így kevesebb szerep jutott neki. Mindenképpen jó benyomást keltett, élt a lehetőséggel, meghálálta a kapitány bizalmát. A vébén szerzett tapasztalatokból sokat tanulhat.”

 

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
8 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
30 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
39 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája