Női kézilabda: a Vác és az FTC edzője sem elégedetlen a sorsolással

2011.02.15. 13:14
Címkék
Mint korábban megírtuk, a Ferencváros női kézilabdacsapata a francia Toulonnal került össze a KEK negyeddöntőjében, míg a Vácot a dán Holstebróval sorsolták össze az EHF-kupában. A magyar együttesek edzői szerint kaphattak volna nehezebb ellenfelet is.

Németh András, a váciak edzője nem igazán ismeri a Holstebrót, így aztán még nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni. Amint azt az MTI-nek megjegyezte: sok információt kell még gyűjtenie a leendő ellenfélről, de az biztos, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is a sorsolás.

Hasonlóan nyilatkozott Elek Gábor, a ferencvárosiak trénere is.

„Az előző körben a félelmetes Viborgot búcsúztattuk, de a Toulon sem ígérkezik sokkal könnyebbnek. Szerettük volna a Rosztovot és a Zvenyigorodot elkerülni, ez összejött, ugyanakkor a Toulon is jó erőt képvisel. A Bajnokok Ligájából került át a KEK-be, miután a Larvik és a Valcea csoportjában úgy lett harmadik, hogy otthon Európa legerősebb csapataival is szoros meccseket vívott."

Az első mérkőzéseket március 12-én vagy 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
14 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
31 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája