Ferencváros, KEK-győzelem, válogatott - Elek-portré

2011.06.28. 16:11
null
Elek Gábor (balra) és édesapja, Elek Gyula is KEK-győzelmet ünnepelhetett (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Ferencváros női kézilabdacsapata 1978 után 2011-ben ismét KEK-győzelmet aratott. A 33 évvel ezelőtti bajnokok edzője Elek Gyula volt, míg ezúttal a fia, Elek Gábor ült a zöld-fehérek kispadján. Apa és fia is nemzetközi kupát nyert tehát csapatával, háromrészes portrésorozatunkban rájuk fókuszálunk. Íme, az NSO Tv sorozata!

Az első részben Elek Gábor elárulta, hogy bár a labdarúgást is szerette, nem volt kérdéses, melyik sportággal épít szorosabb kapcsolatot. Édesapja révén az edzősködéshez is hamar közel került, majd noha kezdetben Csömörön több csalódás is érte, később tanult a hibákból, és végül elkötelezte magát a pálya mellett. A szakember szerint már az elejétől arról álmodott, hogy a Fradi trénere lesz...

ELEK GÁBOR: MINDIG A FRADI EDZŐJE SZERETTEM VOLNA LENNI!


A 2. részben már a ferencvárosi időszakról mesél Elek Gábor, aki kiemeli, nem érzi a KEK-győzelem után sem, hogy a csúcson lennének az FTC-vel. A következő szezonban a mennyiség helyett a minőségé lesz a főszerep, és a legfontosabb cél, hogy sikerüljön kiharcolni a BL-indulást, idővel pedig talán a Győr hazai egyeduralma is megtörhető...

ELEK GÁBOR: JÖVŐRE A BL-BEN EDZŐDNÉNK!


A 3. részben szóba került a válogatott is: az FTC vezetőedzője szerint még túl fiatal ahhoz, hogy csak a szövetségi kapitányi munkával foglalkozzon, klubedzőként pedig nagyon sok a teendője a Népligetben. Édesapja, Elek Gyula elmesélte, hogy fia könnyen felkapja a vizet, de hamar túl is teszi magát a dolgokon, és hihetetlen jó hangulatot tud teremteni az edzéseken, míg a játékosaival könnyen megtalálja a közös hangot.

ELEK GÁBOR: TÚL FIATAL VAGYOK A VÁLOGATOTTHOZ

Legfrissebb hírek

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
14 perce

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
16 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
31 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-rájátszás, hétvégén NB I és férfi kosárlabda-vb-selejtező

Minden más foci
50 perce

Február 26-án lesz Lukáts György búcsúztatása

Egyéb egyéni
51 perce

Sportpetíció: „Felelősségünk megvédeni azokat az értékeket, amiket együtt építettünk fel” – Czene Attila

Egyéb egyéni
55 perce

Gasper Marguc nyáron hazamegy, pedig már otthon van

Képes Sport
57 perce

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik