Férfi kézi: az FTC elengedné Kelecevicet, de fizetnie kell a Celjének

2011.06.09. 11:31
Címkék
Nem újdonság, hogy a PLER KC-vel történő fúzió előtt álló Celebi-FTC legkelendőbb játékosa Marinko Kelecevic, akit a Celje szeretne kivásárolni még két évre szóló szerződéséből, a hírek szerint azonban eddig nem közeledtek az álláspontok a klubok között a vételárat illetően.

„A szlovénok eddigi ajánlata méltatlanul szerény, még ötöde sincs annak az összegnek, amely kivásárlása esetén kérhető – mondta Török Zsolt, a Celebi-FTC egyik főszponzora. – Mi pedig ragaszkodunk Kelecevichez, hiszen szerintünk érett nemzetközi klasszis, valamelyik európai vagy magyar sztárcsapatban sem vallana szégyent. Ha mindenáron menni akar, nincs értelme röghöz kötni, mert abból semmi jó sem származna. Inkább meg kell egyezni a szlovén kérővel vagy esetleg a magyar érdeklődővel az átigazolásáról.”

Lapunk értesülése szerint a Kelecevichez hasonló tudású és korú átlövőknek ilyen feltételek között 120–150 ezer euró a kivásárlási ára

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
3 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
3 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
3 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
4 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
4 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik