Női kézilabda BL: Debrecenben örülnek a selejtező sorsolásának

2011.06.27. 19:59
Címkék
A DVSC-Fórum női kézilabdacsapatának vezetői örömmel hallották, milyen vetélytársakat kaptak a Bajnokok Ligája-selejtező hétfő délutáni sorsolásán.

„A csoportbeosztás szempontjából szerencsénk volt, hiszen elkerültük a Viborgot és a Rosztovot, azt viszont sajnálom, hogy nem rendezhetünk. Sebaj, Lengyelországban tavaly is sikerült kiharcolnunk a továbbjutást, remélem, most is örülhetünk” – nyilatkozta a helyszínen tartózkodó László Péter szakosztályvezető a klub honlapjának.

A 3. selejtezőcsoport – ahol a debreceniek is szerepelnek – házigazdája a lengyel Zaglebie Lubin lehet, amennyiben vállalja ezt.

„Amikor a sorsolásra vártam, magam sem tudtam volna jobb csoportot összeállítani, de azt meg kell jegyezni, hogy ezen a szinten már nincsenek rossz csapatok. Kár, hogy nem mi rendezhetjük a tornát, de célunk így is a továbbjutás” – mondta Köstner Vilmos vezetőedző.

A DVSC-nek a német Buxtehudéval vagy a Zaglebie Lubinnal kell megküzdenie a főtáblára kerülésért, ha megveri az első selejtezőkör A-csoportjának második helyén továbbjutó ellenfelét.

Legfrissebb hírek

Légióskörkép: két magyar válogatott támadó lőtt gólt a múlt héten

Légiósok
8 perce

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
9 perce

Heti légiósprogram: Nego csapata a PSG-t fogadja

Légiósok
14 perce

Eltörött Kiss Tamás arccsontja a hétvégi ciprusi bajnokin

Légiósok
19 perce

Marozsán rontott, Fucsovics javított a világranglistán

Tenisz
42 perce

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
51 perce

Championship: a Sheffield Wednesday sporttörténeti kudarca

Angol labdarúgás
57 perce

Alig volt ereje lebicegni a pályáról, de jól van Schäfer András

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik