Női kézilabda: Kelecsényi Ernő a Győri Audi ETO KC új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2011.06.23. 19:09
Címkék
Kelecsényi Ernőt választották meg csütörtökön a Győri Audi ETO KC új elnökének a női kézilabdaklub évi rendes közgyűlésén. A nyolctagú elnökségnek tagja lett többek között Róth Kálmán utánpótlás szakmai igazgató és Pálinger Katalin, a csapat kapusa is. Megbízatásuk 2014-ig szól. Vanyus Attila korábbi elnököt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

Az új elnök, Kelecsényi Ernő 51 esztendős, harminckét évig a bankszektorban dolgozott, jelenleg egy nemzetközi minősítéssel rendelkező pozsonyi magániskola résztulajdonosa. Eddig a Győri Audi ETO KC alelnöke volt.

A klub májusi rendkívüli elnökségi ülésén mondott le Borkai Zsolt az egyesület társadalmi elnöki tisztségéről, mivel annak ellátását a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként nem tartotta összeegyeztethetőnek. Majd a ETO KC elnöksége határozott úgy, hogy a klub hatékonyabb irányíthatósága, valamint az eddig is kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerek folytatása érdekében megújulásra van szüksége, ezért a tagok is egyhangúlag lemondtak.

Vanyus Attila, aki összességében több mint két évtizede irányította az ETO KC-t, nem jelöltetette magát ismét az elnöki posztra.

Legfrissebb hírek

Nico Williams az édesanyjának adta az aranyérmet – videó

Foci vb 2026
17 perce

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
20 perce

„Senki sem gondolta, hogy Belgium világbajnoki favoritként érkezik”

Foci vb 2026
46 perce

A futballintelligencia döntő tényező a legmagasabb szinten – interjú Rudy Nuyens futballszakíróval

Foci vb 2026
49 perce

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
1 órája

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
1 órája

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
1 órája

Spanyolország megelőzte Argentínát a FIFA-világranglistán

Minden más foci
1 órája