Női kézilabda: Sokan a széthúzást erősítették - Sinka László

MTI MTIMTI MTI
2011.06.11. 20:02
Címkék
Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke szerint az utóbbi időben sokak számára nem az összefogás, hanem a széthúzás volt a követendő cél a sportágban. Borkai Zsolt MOB-elnök reméli, hogy a női szakágat a németektől elszenvedett kettős vereség nem veti vissza évekre.

„Nagyon szurkoltunk a csapatnak, de nem sikerült. A németek jobbak voltak. Sajnos, most egy csapatunk kiszállt az olimpiai versenyből, pedig bíztunk benne, hogy a női kézilabda-válogatott ott lesz Londonban. Remélem, a sportágat vagy a szakágat ez a vereség nem veti vissza évekre. Bízom a férfiválogatottban!” – mondta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség leköszönő elnöke szerint sokan nem az összefogásért dolgoztak, hanem a széthúzást erősítették a sportágban.

„Az biztos, hogy új korszak kezdődik, hiszen a válogatott 1993 óta minden világversenyen ott volt, többek között négy olimpián. Sajnálom, hogy nem sikerült túljutni a németeken. És azt is sajnálom, hogy sokan nem az összefogásért dolgoztak, hanem a széthúzást erősítették, és zavart okoztak" – vélekedett Sinka.

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
5 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
6 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
6 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
7 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
7 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik