Román lap: itt az ideje, hogy ne szidjuk a magyarokat!

MTI MTIMTI MTI
2011.06.24. 13:31
null
A román lap dicséri a magyar igazságszolgáltatást (Fotó: MTI/Nagy Lajos)
Címkék
Itt az ideje, hogy legalább most ne szidjuk a magyarokat, és ismerjük el, hogy jóval előbbre tartanak, mint mi, románok – írta pénteken az Evenimentul Zilei című napilap a román kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolása perében született ítélet kapcsán.

A román országos napilap újságírója, Adrian Dobre szerint Románia számára „sokkoló” a Veszprém Megyei Bíróság ítélete, hiszen Romániában a végtelenségig szoktak húzódni a perek, miközben a magyar igazságszolgáltatás két és fél év után ítéletet hirdetett egy bonyolult ügyben.

A szerző szerint ha Marian Cozma tragédiája esetleg Romániában történt volna meg, akkor a tettesek valószínűleg még most, két és fél esztendővel a gyilkosság után sem lennének rács mögött.

Az újságíró úgy véli, ha már a románok átjárnak Magyarországra bevásárolni azért, mert általában a termékek olcsóbbak, mint hazájukban, akkor a románoknak „a magyar igazságszolgáltatás módszerét is kölcsön kellene venniük”.

A román lapok pénteken általában tényszerű tudósításban számoltak be a Veszprém Megyei Bíróság ítéletéről. A Jurnalul National című napilap megállapította, hogy „Cozma halála legalább az igazságszolgáltatás szintjén megbosszultatott".

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt csütörtökön első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.

Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
4 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
5 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
5 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
5 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
5 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
5 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
5 órája