Férfi kézi BL: A nyár óta készülünk a Kiel elleni meccsre - Skaliczki

MTI MTIMTI MTI
2011.09.29. 14:34
Címkék
Európa egyik elitgárdáját, a német THW Kielt fogadja vasárnap a Pick-Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán.

Skaliczki László, a Tisza-parti csapat vezetőedzője a találkozót felvezető sajtótájékoztatón kiemelte: a Kielt nem kell bemutatni, a világ egyik legjobb együttese, hihetetlen játéktudással.

„A nyár óta készülünk erre a találkozóra, sikerült feltérképeznünk őket. Azonban egy dolog rögzíteni, mit tudnak, és másik játszani ellenük. A támadásaikat gyakorlatilag 4-5 passzból lövéssel fejezik be, és rengeteg gólt dobnak” – mondta Skaliczki.

Vadkerti Attila csapatkapitány, aki kilencedik BL-idényére készül, szintén kíváncsian várja, mire képes a Pick a nagy hírű riválissal szemben.

„Nagyon számítunk a közönségünkre, mert amit tőlünk irigyelhet a Kiel, az a szurkolótáborunk! Remélem, ezúttal is telt ház lesz, azaz 3500 néző jön ki a csarnokba” – jegyezte meg.

A kapus Mikler Roland térdsérülése után már egy találkozót játszott, és ő is izgatottan várja a találkozót.

„Amikor BL-meccs van a csarnokunkban, speciális borítást kap a pálya. Ahogy meglátom, máris gyorsabban ver a szívem. Nagyon várom az összecsapást, és szeretnénk örömet szerezni szurkolóinknak” – fogalmazott a válogatott hálóőr.

A két csapatban közös, hogy az előző idényben mindkettő ezüstérmes volt hazája bajnokságában, és a mostani idényben hat forduló után százszázalékosak a hazai pontvadászatban.

A Kiel az egyik legsikeresebb klub Európában: 16-szoros német bajnok, kétszeres Német Kupa-, kétszeres BL- és háromszoros EHF-kupa-győztes. Olyan világsztárok erősítik keretét, mint a francia Omeyer és Narcisse, a svéd Andersson és Ahlm, a cseh Jícha, a német Zeitz vagy a szerb Ilics.

A Picknek ez lesz a 85. BL-találkozója, és még sohasem nyert német csapat ellen ebben a kupában.

Legfrissebb hírek

Rui Costa: Soha nem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
45 perce

Ismét lesz magyar a darts-vb-n, Afrika két helyet is kap a főtáblán

Egyéb egyéni
1 órája

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
1 órája

Megérkezett az olimpiai zászló a Francia Alpokba

Téli olimpia 2026
1 órája

Plovdivi vereséggel hangolt a Fradi elleni El-visszavágóra a Ludogorec

Európa-liga
1 órája

Köhler Timon: Nemcsak nyerni, hanem segíteni is szeretnék

Kerékpár
1 órája

Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele

Kézilabda
2 órája

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik