Férfi kézilabda BL: Megértem a szurkolók elégedetlenségét - Mocsai

MTI MTIMTI MTI
2011.11.27. 19:30
Címkék
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a Füchse Berlin ellen 33–24-re elveszített Bajnokok Ligája csoportmeccs után elmondta, gyorsan felborította a terveiket Terzic sérülése, de nem ezen múlott a végeredmény, és megérti a szurkolók elégedetlenségét.
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos, az MKB vezetőedzője: „Amit elterveztünk, azt gyorsan felborította Terzic sérülése. Pérezt már hamar pályára kellett küldeni. Persze nem csak ezen múlott, mert sajnos a szélső játékunk sem volt megfelelő, és a németek a belső területekre kényszerítettek bennünket. Ha nem volt jó a lövésünk, gyorsan leindítottak minket, és ezekből sok gólt dobtak. Megértem a szurkolók elégedetlenségét, nem ehhez szoktak hozzá, de sajnos ma a Berlin lényegesen jobb volt, és kihasználta a gyengébb teljesítményünket. Előre kell néznünk, mert nagyon szoros a csoportunk."
Dagur Sigursson, a berliniek vezetőedzője: „Fontos két pontot szereztünk Európa egyik legnagyszerűbb csarnokában. A sikerünkhöz az kellett, hogy jól felkészültünk ellenfelünk játékából, és ezen kívül kihasználtuk a hibáit.”

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri Barbara a Neckarsulmban folytatja

Kézilabda
14 perce

Elísson játékára hetekig nem számíthat a Veszprém

Kézilabda
23 perce

Per-Mathias Högmo: Arra számítok a Ferencvárostól, hogy megpróbál nekünk esni

Európa-liga
25 perce

Piros Zsombor negyeddöntős a luganói tenisztornán

Tenisz
27 perce

Kovács Bendegúz két gólt lőtt, de holland csapata kiesett az UEFA Ifjúsági Ligából

Légiósok
34 perce

Udvardy Panna és Tóth Amarissa is nyolcaddöntős az antalyai tenisztornán

Tenisz
40 perce

Kézilabda: a kispadon lett rosszul Slavko Goluza, a csapatorvos mentette meg az életét

Kézilabda
1 órája

Történelmi kilencnyilast dobott a legjobb női dartsos – videó

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik