Kézilabda: a szövetség szerint még korai beszélni Böhn győri szerződtetésről

2011.11.20. 21:44
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) reagált az FTC szakosztályának közleményére, hangsúlyozva, hogy a vitákat a szakmai fórumokon kell lefolytatni, és továbbra is az egyeztetéseket tartják a legfontosabbnak. A győriek tényleg megkeresték a szövetséget Karl Erik Böhn szerződtetésével kapcsolatban, de ezen megbeszélések kimeneteléről még korai beszélni. A reakcióban leírják, hogy a három női utánpótlás-válogatottnál a szakemberek fele az FTC-től érkezik, míg a szabályok nem teszik lehetővé, hogy ugyanabban az osztályban egy klub két csapatot indítson. Az alábbiakban elolvashatják a szövetség reakcióját!

„A Magyar Kézilabda-szövetség a médián keresztül értesült az FTC női kézilabda szakosztályának elnöksége által szerkesztett közleményről, amely több szakmai kérdésben is véleményt fogalmaz meg a női nemzeti válogatottakkal, illetve ligával kapcsolatban.„A Magyar Kézilabda-szövetség a médián keresztül értesült az FTC női kézilabda szakosztályának elnöksége által szerkesztett közleményről, amely több szakmai kérdésben is véleményt fogalmaz meg a női nemzeti válogatottakkal, illetve ligával kapcsolatban.

A Magyar Kézilabda-szövetség fontosnak tartja leszögezni, hogy az új vezetési struktúrában maximálisan törekszik arra, hogy a szakmai, egyeztetési fórumok minden érintett klub számára hozzáférhetőek legyenek, ezáltal a döntéshozatal során több szempontot is meg lehessen vitatni. Az MKSZ szándéka, hogy az érintettekkel ezeken a fórumokon – Hivatásos Liga, újjászerveződő bizottsági struktúra, stb. – történjen meg az egyeztetés és ne a médián keresztül kelljen üzeneteket megfogalmazni.

Ami a konkrét állításokat illeti, azok három fő részre bonthatók: egyrészt az utánpótlás válogatottakkal kapcsolatban megfogalmazott aggályok, az NB1 szabályai, valamint a női szövetségi kapitány Karl Erik Böhn esetleges győri szerepvállalása kapcsán elhangzott vélemények.

Utánpótlásedzők kinevezése

Az MKSZ elnöksége legutóbbi ülésén számos fontos döntést hozott az utánpótlás válogatottakkal kapcsolatban. Többek között megfogalmazódott, hogy az MKSZ elhatározása olyan főállású utánpótlásedzők alkalmazása, akik számos területen segíthetnék az országszerte utánpótlással foglalkozó szakemberek munkáját. Ezért a mostani személyi döntések minden esetben ideiglenesek, kizárólag a következő nyár végéig szólnak, amikorra az MKSZ megteremti ennek anyagi feltételeit.

Ezeket a döntéseket – ahogyan minden hasonló esetben – alapos szakmai egyeztetés előzte meg. Fontos megjegyezni, hogy az NB1-es csapatok véleményét a Liga elnöke, Kővári Árpád ismertette az elnökség tagjaival, aki a klubok nevében támogatóan nyilatkozott az új edzők személyéről.

Érdemes tudni, hogy a három női utánpótlás-válogatottnál (serdülő, ifjúsági és junior) dolgozó hat szakember fele (azaz Szarka Éva, Pádár Ildikó és Vladimir Golovin) éppen az FTC női csapatainál edzősködnek – kiválasztásuk kizárólag szakmai tudásuknak volt köszönhető, nem pedig klubkötődésüknek. Az ifjúsági válogatott irányításával megbízott Danyi Gábor 2011 augusztusa óta valóban a Győri AUDI ETO KC-nál dolgozik, ám ő már 2001. óta, azaz tíz esztendeje vesz részt ebben a munkában.

Az NB I szabályai

A második pontban megfogalmazott aggállyal kapcsolatban tényként elmondható, hogy a Kézilabdázás Szabálykönyve, azon belül a Bajnoki Rendszabályok ezt a felvetést megválaszolják, és nem teszik lehetővé, hogy egy klub két csapatot is indítson ugyanabban az osztályban. Ez a kérdés jelenleg egyetlen szakmai fórumnál sincs napirenden.

Női szövetségi kapitány

A Győri Audi ETO KC vezetősége az utóbbi napokban megkereste az MKSZ-t egyeztetés céljából Karl Erik Böhn szerződtetésével kapcsolatban. Ennek a megbeszélésnek kimeneteléről korai lenne beszélni, hiszen még maga az érintett sem tartózkodik idehaza, így szakmai egyeztetésre sem kerülhetett sor.

Konklúzió

A Magyar Kézilabda-szövetség megerősíti azt az elhatározását, hogy a magyar kézilabdázás jövőjét minden érdekelttel közösen alakítsa. A sportág számára a nemzeti válogatottak a legfontosabbak, így azok érdeke és szakmai előmenetele független az egyes klubok érdekeitől.

Abban hiszünk, hogy a vitákat az MKSZ szakmai fórumaiban kell lefolytatni, amelyek véleményére az újjáalakult elnökség mindenkor támaszkodni kíván."

Budapest, 2011. november 20.

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
17 perce

„Érezzék a bolgár védők állandó fenyegetés alatt magukat” – Robbie Keane a Ludogorec elleni visszavágó előtt

Európa-liga
41 perce

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
1 órája

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
1 órája

Birkózás: Zsitovoz ott folytatja remeklését, ahol tavaly abbahagyta

Utánpótlássport
1 órája

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
1 órája

Rummenigge megváltoztatná a jelenlegi ügynöki rendszert a világ labdarúgásában

Német labdarúgás
2 órája

Magyar aerodinamikai mérnöke lett a Mercedesnek

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik