Kézilabda: az IHF-elnököt vesztegetéssel gyanúsítják Svájcban és Németországban

2011.11.11. 15:02
Címkék
Több német és svájci hírforrás szerint mindkét ország rendőrsége, illetve ügyészsége vizsgálódik bizonyos pénzügyi visszaélések és vesztegetés miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnél és Hasszan Musztafa elnöknél.
MEGHALT MUSZTAFA FELESÉGE

Az IHF honlapján közleményben tudatta, hogy a mai nap folyamán 64 éves korában elhunyt Musztafa felesége. Magda Fahmy Ezz egész élete során aktív szerepet vállalt a nemzetközi sportéletben. Nagy figyelmet fordított a fiatal baletttáncosok segítésére, hiszen maga is balerina volt. 2010-ben életműdíjat vehetett át a Kairói Nemzeti Színházban.

MEGHALT MUSZTAFA FELESÉGE

Az IHF honlapján közleményben tudatta, hogy a mai nap folyamán 64 éves korában elhunyt Musztafa felesége. Magda Fahmy Ezz egész élete során aktív szerepet vállalt a nemzetközi sportéletben. Nagy figyelmet fordított a fiatal baletttáncosok segítésére, hiszen maga is balerina volt. 2010-ben életműdíjat vehetett át a Kairói Nemzeti Színházban.

A nemzetközi szövetség svájci központjához (Basel) közeli Baden-Rheinfelden (Németország) magánlakást is fenntartó egyiptomi IFH-elnök furcsának tartott üzleti ügyeire már évek óta vissza-visszatér a német sajtó. A svájci és a német hatóságok amiatt tartottak szerdán házkutatást a svájci IHF-székházban, valamint Hasszan Musztafa lakásán és a hamburgi Sportfive cégnél, mert szerintük az elnök korrupcióval gyanúsítható.

A német és a svájci források szerint Musztafa – akit korábban a német lapok már több hasonló botránnyal hoztak összefüggésbe – kenőpénzt fogadott el a Sportfive-tól a világbajnokságok közvetítési jogának odaítéléséért.

Legfrissebb hírek

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
31 perce

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
1 órája

Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

Úszás
1 órája

Lengyel futballszolidaritás a magyar forradalommal

Labdarúgó NB I
1 órája

A kommunisták kegyetlensége a magyar válogatott ellen fordította a szurkolókat az 1958-as vb-n

Magyar válogatott
2 órája

Elbukta a rövidítést, így kiesett Bondár és Gálfi párosa Austinban

Tenisz
2 órája

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik