Kézilabda: balesetben elhunyt az elismert német játékvezető-kettős

2011.11.12. 12:13
Címkék
Gyászol a kézilabdavilág: autóbalesetben elhunyt Bernd és Reiner Methe, a németek legjobb játékvezető-kettőse. Az ikerpár tagjait 47 éves korukban érte a halál.

A Methe fivérek 1988 óta bíráskodtak párban, 1998 óta voltak nemzetközi játékvezetők, és több mint száz nemzetközi mérkőzést vezettek együtt, többek között a 2010-es férfi Európa-bajnokság döntőjét.

Két alkalommal választották őket a legjobb német játékvezetőknek.

2011. november 11-én Balingenben vezettek volna bajnoki találkozót, azonban odafelé tartva, egy jól belátható útszakaszon gépkocsijukkal ismeretlen okokból átsodródtak az ellenkező irányú forgalmi sávba, és ott összeütköztek egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival. Mindketten a helyszínen életüket vesztették. A Methe, Methe páros volt kijelölve a vasárnapi Krim Ljubljana–Larvik női BL-mérkőzésre.

JÓ ÉS ROSSZ EMLÉKEINK IS VANNAK RÓLUK
A tragikus sorsú bíróduó több magyar vonatkozású meccset is vezetett pályafutása során. 2007 tavaszán a 30–22-es vendéggyőzelemmel záruló Győr–Slagelse női BL-elődöntő-visszavágón működtek közre, egy év múlva pedig a Dunaferr férficsapatának zaragozai zakóját (36–24) láthatták közelről az EHF-kupa nyolcaddöntőjében.
A győri lányok 2009-ben az ő játékvezetésük mellett búcsúztatták a Hypót a BL-elődöntőben, az idei Veszprém–Barcelona BL-nyolcaddöntő visszavágóján viszont nem hoztak szerencsét a bakonyi legényeknek.
Válogatottaink több szép emléket is őrizhetnek róluk: ők vezették 2003-ban a női vb-n a Dél-Korea elleni győztes elődöntőnket, tavaly pedig a férfiak Szlovénia elleni vb-selejtezőjének visszavágóját, amelyen a mieink a sírból hozták vissza a továbbjutást.

handball.hu

Legfrissebb hírek

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
31 perce

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
1 órája

Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

Úszás
1 órája

Lengyel futballszolidaritás a magyar forradalommal

Labdarúgó NB I
1 órája

A kommunisták kegyetlensége a magyar válogatott ellen fordította a szurkolókat az 1958-as vb-n

Magyar válogatott
2 órája

Elbukta a rövidítést, így kiesett Bondár és Gálfi párosa Austinban

Tenisz
2 órája

Az óvodások már tudják – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik