Női kézilabda BL: Ebből a csoportból kell továbbjutnunk - Konkoly

2011.11.15. 12:19
Címkék
A norvég Larvikkal, a spanyol Itxakóval és a dán Midtjyllanddal került egy középdöntőbe a Győri ETO KC kézilabdacsapata a női Bajnokok Ligájában. Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője az MTI-nek elmondta: a feladat adva van, ezt a három ellenfelet kell legyőzni.

„Az már a sorsolás előtt tudni lehetett, hogy nem »nagyon«, hanem »nagyon-nagyon« erős csapatokat kapunk. A Larvik címvédő, míg a spanyolok képesek arra, hogy beleszóljanak az első két hely sorsába. A Midtjylland erejét nem ismerem, de sokat mond, hogy a Byasennél volt jobb. Ebben a csoportban kell továbbjutó helyen végeznünk. A másik ágról a Valcea kiemelkedik a mezőnyből, míg a románok mellett a Buducsnosztot várom az elődöntőbe” – fogalmazott Konkoly.

Legfrissebb hírek

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
29 perce

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
29 perce

A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

F1
39 perce

A marokkóiak Xavit akarják a vb-re szövetségi kapitánynak – sajtóhír

Minden más foci
53 perce

Több sebből vérezve készül a férfi kosárválogatott a franciák ellen

Kosárlabda
1 órája

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai Gábor: Nagyon fontos volt az MTK elleni győzelem

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO-ból hárman, a Ferencvárosból ketten kerültek be az NB I 23. fordulójának álomcsapatába

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik