Kézilabda: egy forintért eladó a Debrecen női csapata

2011.12.06. 14:37
null
Köstner Vilmos csapatának egyre nehezebb a feladata a bajnokságban (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Egy forintért eladó a DVSC-Fórum bajnoki ezüstérmes női kézilabdacsapatának többségi tulajdonrésze. Gellén András többségi tulajdonos nem tudja finanszírozni a csapat működését, és bárkinek átadná a kormányrudat.

A pénztelenség miatt egyre több kulcsjátékos távozik a DVSC-től (legutóbb Sopronyi Anett a spanyol Itxakóhoz, Csáki Viktória a francia Metzhez igazolt), az egyre gyengülő csapatnak pedig egyre nehezebb a dolga a bajnokságban is.

„Úgy érzem, a legjobb nyolc közé még így is bejuthatunk – mondta ugyanakkor Gellén András tulajdonos a Nemzeti Sportnak. – A társasági adóból nekünk megítélt pénz elég az utánpótlás versenyeztetésére, emellett még várható a névszponzori bevételek két esedékes részlete, és bízunk abban, hogy januárban az önkormányzat is megítéli az évenként szokásos támogatást. Vagyis a klub egyelőre nem görget maga előtt jelentősebb tartozást, a működés nincs veszélyben, azaz aki fantáziát lát a működtetésben, annak nem az adósságok felszámolásával kell kezdenie, mint ahogy nekem kellett két és fél esztendővel ezelőtt. Azon dolgozom, hogy rendeződjön az anyagi helyzetem, és akkor kívülről lehetőségeimhez mérten továbbra is tervezem támogatni a klubot és az esetleges új tulajdonost.″

A csapatot működtető gazdasági társaság december 22-én tart taggyűlést, ott sok minden eldőlhet.

Legfrissebb hírek

A nyolcaddöntőért játszik a Fradi; Fenyő Noah visszatérne a Bundesligába

E-újság
3 perce

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
9 perce

Elmaradt az újabb az olasz csoda: a Juve hiába állt fel 10 emberrel a padlóról, a Galata jutott tovább!

Bajnokok Ligája
20 perce

Merénylet a télben – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
35 perce

Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
39 perce

Austini tenisztorna: Stollár kiesett párosban

Tenisz
53 perce

A Monaco megint vezetett, de a PSG megint talpra állt – nyolcaddöntős a címvédő

Bajnokok Ligája
57 perce

Vinícius ezúttal is betalált, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább a Benfica ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik