Nagy László: Ki kellett tennem magamért

S.J. S.J.S.J. S.J.
2011.12.12. 11:34
null
Nagy László teljesítményével a mezőny fölé emelkedett
Címkék
Kétgólos (25–23) győzelmet aratott a Barcelona a spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokság 13. fordulójában a nagy honi rivális Atlético Madrid vendégeként. A győzelemből nyolc góljával  és kiváló támadójátékával döntő érdemeket szerzett Nagy László, aki 23–23 után a hajrábeli duplájával döntött.

– Nagy volt az ünneplés?
– Csak polgári keretek között! Az örömünket azonban le kellett vezetnünk, hiszen legerősebb vetélytársunkat vertük meg majdnem tizenháromezer néző előtt – válaszolta Nagy László a Nemzeti Sport kérdésére.

– Nem babonás?
– A tizenharmadik fordulóban tizenháromezer szurkoló előtt elért fantasztikus sikerünk után erre inkább Sterbik Árpádéknak lenne okuk.

– Mit mondott Sterbik a meccs után?
– Csak néhány szót váltottunk, de előtte beszélgettünk, hiszen tudtuk, kettőnkön sok múlhat.

– Ön példásan védekezett, sőt sorsdöntő gólt lőtt huszonhárom huszonháromnál, ráadásként pedig időn túli szabaddobásból.
– Ki kellett tennem magamért, mert szeptemberben a spanyol Szuperkupát úgy vesztettük el hét góllal az Atlético ellen Madridban, hogy nem sokat tettem a csapatért. Most, talán éppen a szeptemberi meccs hatására, sokkal motiváltabban játszottam.

– A Barca tudatosan önre hegyezte ki az akciók befejezését?
– Nem. A játék alakulásának, egy-egy mérkőzésszituációnak köszönhetően kerültem helyzetbe, és lőttem tizenkét méterről, valamint betörésből egyaránt. A Sterbik Árpival vívott hagyományos különcsatát ezúttal én nyertem meg.

– Mi az értéke a Madrid legyőzésnek?
– Túlzás, hogy eldöntötte az arany sorsát, mégis – mivel kétkörös a bajnokság – nagyot léptünk elsőségünk megőrzése felé.

– Pihenéssel, a család, a barátok körében telt a vasárnap?
– Jó lett volna! Az éjjel hazatértünk Madridból, délután meg siettem edzésre.

– Az ok?
– Kedden a szintén BL-szereplő Leónt fogadjuk, amely a harmadik helyen áll. Ha itthon kikapnánk tőle, „lepkesóhajt” sem érne madridi sikerünk.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája