Férfi kézi Eb: A kutyát nem érdekli, hogy hány gólt lő - Putics Barna

2012.01.24. 22:50
Címkék
A Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában a magyar válogatott kétgólos (32–30) vereséget szenvedett Szlovéniától, így már biztosan nem juthat be az elődöntőbe. Átlövőnk ellenállhatatlanul játszott ugyan, de egyéni sikere nem párosult a csapat sikerével, ez pedig elszomorította.

„A védekezésünk nem állt össze igazán, pedig készültünk a szlovénok erősségeire, a betörésekre és a gyors megindulásokra – mondta Putics Barna. – Átlövéseiket sikerrel levédekeztük, de a leindításaikat már nem nagyon tudtuk hatástalanítani, a betörésekből pedig rendre eredményesek voltak. Úgy érzem, hogy a koncentráció hiányzott hátul, de elöl is. Mert amikor feljöttünk, és esélyünk volt az egyenlítésre, nem tudtuk kihasználni. Jó ment a játék, az agresszív, de nyitott védekezés ellen földről és betörésből is lőttem a gólokat, de a kézilabda nem egyéni, hanem csapatsportág. Itt a kutyát nem érdekli, hogy hány gólt lő, ha közben kikap a csapata. Én is szívesen odaadnám az összes gólomat a győzelmünkért, de akár egy percet se játszottam volna, csak nyertünk volna."Putics Barna. – Átlövéseiket sikerrel levédekeztük, de a leindításaikat már nem nagyon tudtuk hatástalanítani, a betörésekből pedig rendre eredményesek voltak. Úgy érzem, hogy a koncentráció hiányzott hátul, de elöl is. Mert amikor feljöttünk, és esélyünk volt az egyenlítésre, nem tudtuk kihasználni. Jó ment a játék, az agresszív, de nyitott védekezés ellen földről és betörésből is lőttem a gólokat, de a kézilabda nem egyéni, hanem csapatsportág. Itt a kutyát nem érdekli, hogy hány gólt lő, ha közben kikap a csapata. Én is szívesen odaadnám az összes gólomat a győzelmünkért, de akár egy percet se játszottam volna, csak nyertünk volna."

Legfrissebb hírek

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
13 perce

Viníciusnak Júniornak üzent a két gólt szerző Neymar

Minden más foci
17 perce

A statisztikai adatok tovább erősítik egy futballklub identitását

Minden más foci
19 perce

Joseth Peraza: Odakerülhetünk a tabella élmezőnyébe!

Labdarúgó NB I
23 perce

Már most edzőt vált a Budai Farkasok, nyárig Korsós Ádám irányítja az együttest – hivatalos

Kézilabda
48 perce

„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

Európa-liga
1 órája

Először játszhat három magyar kieséses BL-meccsen!

Bajnokok Ligája
1 órája

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik