Kézi Eb: már árulja a jegyeket a szövetség, kapkodjuk el a horvátok elől!

2012.01.21. 11:57
null
A szurkolók támogatására a középdöntőben is számíthatnak Fazekasék (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség három helyszínen ma megkezdi a belépők árusítását a mieink Izland elleni holnapi, középdöntőbeli mérkőzésére. Összesen négyezer belépő vár gazdára mindegyik játéknapra, ebből közel ezer, holnapra szóló tikettet kapott meg a magyar szövetség, és vélhetően csak akkor kaphatunk további jegyeket, ha ezeket gyorsabban értékesítjük, mint csoportriválisaink, akik közül várhatóan a horvátok éreznek majd a legnagyobb számban Újvidékre. 

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a holnapi belépőket ma este 20 óráig folyamatosan lefoglalhatják a szurkolók a veszprémi és a szegedi csarnokban, illetve Budapesten az Istvánmezei út 1–3. szám alatt található Sportok házában. Ugyanakkor már következő napokra, a keddi, Szlovénia elleni, valamint a szerdai, Horvátország elleni mérkőzésre is lehet jegyeket foglalni Magyarországon.

A jegyek 10 (205 darab), 15 (570 db) és 25 euróba (200 db) kerülnek, az említett helyszíneken a belépők kifizetésével lehet névre szólóan foglalni, de a jegyeket a meccs előtt kapják majd a drukkerek Újvidéken.

A jegyeket kizárólag euró kifizetésével, és a név, illetve a darabszám megadásával lehet lefoglalni.

A magyar szövetség akkor kaphat újabb belépőket, ha az első körben megkapott 1000 belépőt előbb eladja, mint a játéknapon szintén érdekelt riválisok szövetségei.

A Magyarországon értékesített tiketten túl a magyar szurkolók belépőhöz juthatnak az újvidéki jegypénztáraknál, amelyek szombaton is nyitva tartanak.

A Magyarország–Izland mérkőzés holnap 16.10 órakor kezdődik.

A keddi, Szlovénia elleni, valamint a szerdai Horvátország elleni mérkőzésre szintén szombaton lehet jegyeket foglalni Magyarországon, vagy vasárnap lehet vásárolni az Európa-bajnokság újvidéki csarnokának jegypénztárában.

A keretben történt változás, hogy a sérült Iváncsik Tamás helyére beneveztük Vadkerti Attilát.

A FOLYTATÁS – II. CSOPORT (ÚJVIDÉK)
2012. január 22. MAGYARORSZÁG–Izland 16:10
2012. január 22. Franciaország–Szlovénia 18:10
2012. január 22. Spanyolország–Horvátország 20:10
2012. január 24. Spanyolország–Izland 16:10
2012. január 24. Franciaország–Horvátország 18:10
2012. január 24. MAGYARORSZÁG–Szlovénia 20:10
2012. január 25. Franciaország–Izland 16:10
2012. január 25. Spanyolország–Szlovénia 18:10
2012. január 25. MAGYARORSZÁG–Horvátország 20:10
KÖZÉPDÖNTŐ, A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország
2 2
62–58
+4 4
2. Spanyolország 2 1
1
53–50 +3
3
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1
50–47
+3 3
4. Szlovénia
2 1 1 63–63
0
2
5. Izland 2 2 61–65 –4
0
6. Franciaország 2 2 49–55
–6
0

 

 

Legfrissebb hírek

Rock hazai közönség előtt dobott kilencnyilast, de Bunting nyert Belfastban – videó

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: DVSC–MTK az NB I-ben; ellenfelet kap az FTC az El-ben, sorsolnak a BL-ben és a Kl-ben is

Minden más foci
5 órája

Három magyar lesz egyszerre pályán a BL-ben?; Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de...

E-újság
5 órája

Sorozatban 78. mérkőzését veszítette el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
5 órája

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
5 órája

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
5 órája

Tupi bácsi – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Jöhet a nagy hal! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik