Hívta a Pick is, de Putics marad Németországban

2012.03.17. 07:37
null
Putics Barna (labdával) továbbra is a Bundesligában edződhet (Fotó: Imago)
Címkék
Putics Barna két évvel meghosszabbította szerződését a német élvonalban szereplő Gummersbach férfi kézilabdacsapatával. A 27 éves válogatott átlövő remek ajánlatot kapott a Pick-Szegedtől is, ám ő a maradás mellett döntött.

 

A volt veszprémi Putics Barna, a KEK-győztes Gummersbach kézilabdacsapatának jobbkezes átlövője már a januári Eb idején a válogatottban pedzegette, hogy szeretne mielőbb tárgyalni klubja vezetőivel, és reménykedett lejáró szerződése meghosszabbításában.

„A hét elején konkrét és nagyon kedvező kétéves ajánlatot kaptam – mondta az Essen, a Barcelona, a Koper és a Minden korábbi játékosa. – Erre nem lehetett, de nem is akartam nemet mondani, pedig remek szerződést kínált a Szeged is.”

Pénteken aláírta a megállapodást, majd a Nemzeti Sportnak elmondta, szívesen marad, hiszen a Bundesligában egyenes ívű a pályafutása.

„Két éve, amikor Mindenből ideszerződtem, a klub vezetői és játékosai szívélyesen fogadtak, megértették, hogy kis időre van szükségem, amíg játékba lendülök, és felveszem a világ egyik legerősebb csapatában az utazó tempót – folytatta a 27 éves játékos. – A KEK-győzelemből már kivettem a részem, és azóta is érzem, számítanak rám, megbecsülnek. A sűrű klubcserék után végre nyugalom és biztonság vesz körül, ez a válogatottban nyújtott teljesítményemre is kedvező hatással lehet.”

A játékos már beszélt a csapat leendő edzőjével, a 33 éves Jan Gorr-ral (Hüttenberg), aki a nyáron három évre átveszi az együttes irányítását, s aki megerősítette: Putics marad a Gummersbach első számú balátlövője.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
6 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
7 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
8 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
8 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik