Kézilabda: az Itxako tartozik az ETO-val hírbe hozott edzőnek és játékosainak

2012.03.06. 15:49
Címkék
A spanyol női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő Itxako játékosainak és szakmai stábjának elege lett: a sportolók és az edzők nyilvánosságra hozták, hogy a klub három-négy havi fizetéssel tartozik nekik.

A tavalyi Bajnokok Ligája-döntős csapat – amelynek még idén is van esélye bejutni az elődöntőbe a BL-ben – edzője, Ambros Martín már korábban eldöntötte, hogy távozik az együttestől, és a Nemzeti Sport információi szerint a Győri ETO-t irányíthatja a nyártól. már korábban eldöntötte, hogy távozik az együttestől, és a Nemzeti Sport információi szerint a Győri ETO-t irányíthatja a nyártól.

Az Itxako vezetői egyébként nem sokkal a játékosok közleményének megjelenése után jelezték, hogy hamarosan rendezik a súlyos helyzetet, de a spanyol klub sportolóinak már elegük van az állandó ígérgetésekből.

Ennek ellenére a kézisek kijelentették, a sportbéli teljesítményükön nem lesz majd nyoma az elégedetlenségüknek: mindent megtesznek a csapat sikeréért az idény hátralévő részében.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
1 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
1 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
2 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
2 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik