Mocsai szerint óriási fegyvertény lenne a nyolc közé kerülés

MTI MTIMTI MTI
2012.03.15. 11:27
null
Alilovicék ledolgozható hátrányban várják a visszavágót (fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
Komoly erőpróba előtt áll az MKB Veszprém, amely szombaton idegenben, majd március 25-én hazai pályán találkozik a spanyol Ademar Leónnal a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

 

Mocsai Lajos vezetőedző csapata nincs könnyű helyzetben, mert csoportmásodikként a lehető legnehezebb csoportharmadikot kapta.

„A León nagyon erős csapat, a beállósa például 127 kilós, nehéz őt megfogni, de a bal oldali átlövőjük is virtuóz játékra képes. A védőfaluk is nagyon agresszív – mondta az MTI-nek a csütörtöki elutazás előtt Mocsai Lajos.

„Tisztességgel felkészültünk, és csak a sérült Iváncsik Tamás nem tarthat velünk. Mi a halálcsoportból bravúrral, a második helyen jutottunk tovább, mégis kedvezőtlen volt a sorsolásunk. Sok múlik az idegenbeli találkozón, és szeretnénk olyan eredményt elérni, amire lehet építkezni a hazai visszavágón. A leóni csarnok kellemetlen hangulatú, zajos betonkatlan, 4500 hangos szurkolóval. Óriási fegyvertény lenne, ha Európa legjobb nyolc csapata közé kerülnénk!”

A két gárda a 2008–09-es BL-kiírás 16-os középdöntőjében mérkőzött egymással: 2009. február 15-én Veszprémben 28–26-ra, február 28-án, Leónban pedig 32–30-ra nyert a magyar bajnok. Abban az évben a spanyol Ciudad Real (jelenlegi nevén Atlético Madrid), míg 2010-ben a Barcelona a negyeddöntőben ejtette ki a Veszprémet. A Nagy Lászlóval felálló katalán gárda tavaly a nyolcaddöntőben állította meg a magyar ellenfelét.

A León a mostani csoportkörben kétszer is legyőzte a Pick-Szegedet, a Tisza-partján 35–31-re, otthon pedig 31–25-re.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐ PROGRAMJA
Ademar León (spanyol)–MKB VESZPRÉM – 1. mérk.: szombat 17 ó, visszavágó: márc. 25., 18 ó
Füchse (német)–Hamburg (német) – 1. mérk.: vasárnap 16 ó, visszavágó: márc. 25., 17.15
Montpellier (francia)–Barcelona (spanyol) – 1. mérk.: vasárnap 17 ó, visszavágó: márc. 25., 17 ó
Wisla Plock (lengyel)–THW Kiel (német) – 1. mérk.: 24–36 (12–14), visszavágó: vasárnap 17:30 ó
Kielce (lengyel)–Cimos Koper (szlovén) – 1. mérk.: vasárnap 20:30 ó, visszavágó: márc. 24., 18 ó
Metalurg Szkopje (macedón)–Croatia Zagreb (horvát) – 1. mérk.: vasárnap 17 ó, visszavágó: márc. 24., 20:15 ó
Schaffhausen (svájci)–Atlético Madrid (spanyol) – 1. mérk.: csütörtök 19:30 ó, visszavágó: márc. 25., 15:45 ó
Sävehof (svéd)–AG Köbenhavn (dán) – 1. mérk.: vasárnap 16:30 ó, visszavágó: márc. 24., 20 ó

 

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
6 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
7 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
8 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
8 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik