Kézilabda: a spanyol kapitány a selejtező után foglalkozik a Nagy-üggyel

2012.04.04. 09:32
Címkék
Valero Rivera, a spanyol férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az As című napilap újságírójának kérdésére elmondta, csak a hétvégi olimpiai selejtező után foglalkozik Nagy László honosításának kérdésével.

„Csak a valós dolgokról tudok beszélni – válaszolta Rivera arra a kérdésre, milyen erősítést jelentene Nagy László a spanyol válogatottnak Londonban. – Kizárólag azzal foglalkozunk, hogy kijussunk az olimpiára. Ha sikerrel vesszük a selejtezőt, akkor majd gondolkodunk ezeken a dolgokon is."

Mint beszámoltunk róla, Nagy László hamarosan megkaphatja a spanyol állampolgárságot, és az As tegnapi cikke szerint a spanyol szövetségnél nagy erősítésnek tartanák az ötkarikás játékokra.

Mint ismert, Nagy László legutóbb (és lehet, hogy utoljára?) 2009. június 21-én szerepelt a magyar válogatottban, márpedig a nemzetközi szövetség szabályai értelmében három év elteltével léphet pályára más ország színeiben, vagyis az olimpián akár már játszhat a selecciónban.

A spanyol kapitány, Valero Rivera egyébként nagyon jól ismeri az átlövőt, 2000-ben ő szerződtette a Barcelonához.

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
1. CSOPORT (Alicante, Spanyolország)
Résztvevők: Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Algéria
2012. április 6., péntek
17.30: Lengyelország–Algéria
20.15: Spanyolország–Szerbia
2012. április 7., szombat
17.30: Szerbia–Lengyelország
20.15: Algéria–Spanyolország
2012. április 8., vasárnap
17.30: Szerbia–Algéria
20.15: Spanyolország–Lengyelország
2. CSOPORT (Göteborg, Svédország)
Résztvevők: Svédország, Magyarország, Macedónia, Brazília
2012. április 6., péntek
14.45: Magyarország–Macedónia
17.00: Svédország–Brazília
2012. április 7., szombat
13.45: Brazília–Magyarország
16.00: Macedónia–Svédország
2012. április 8., vasárnap
14.45: Brazília–Macedónia
17.00: Svédország–Magyarország
3. CSOPORT (Varasd, Horvátország)
Résztvevők. Horvátország, Izland, Chile, Japán
2012. április 6., péntek
18.00: Horvátország–Japán
20.15: Izland–Chile
2012. április 7., szombat
18.00: Chile–Horvátország
20.15: Japán–Izland
2012. április 8., vasárnap
15.30: Japán–Chile
18.00: Horvátország–Izland
A csoportok első két helyezettje kijut a londoni olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
12 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo!

Olasz labdarúgás
16 perce

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
26 perce

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
31 perce

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
33 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár három szettben győzött Debrecenben

Röplabda
35 perce

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
45 perce

„Azt éreztem, hogy saját magammal kell küzdeni” – Major Veronika az Eb-arany után

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik