Nagy Kornél maradt ki: megvan a 18 fős keret az olimpiai selejtezőre

2012.04.03. 18:52
null
(Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a nemzeti csapat 18 fős utazó keretét az április 6–8. között a svédországi Göteborgban sorra kerülő olimpiai selejtezőre.

 

A korábban megnevezett 19 fős keretből a Franciaországban légióskodó Nagy Kornél maradt ki. Az olimpiai selejtezőre 16 játékos nevezhető, a torna során két játékos cseréjére nyílik lehetőség.

A magyar együttes pénteken Macedónia ellen kezdi meg szereplését, az a találkozó sok mindenről dönthet. A selejtezőből ugyanis az első két helyezett jut ki az olimpiára. Brazília ellen ugyebár kötelező a győzelem, a svédek pedig hazai pályán nagyon erősek lehetnek.

Az elutazás előtti utolsó tréningre kilátogatott a szombaton bokatörést szenvedő Ilyés Ferenc, aki arra kérte társait, hogy minden tudásukat beleadva harcoljanak a csapatért és a nemzetért. Ilyés hiányában Fazekas Nándor lesz a válogatott csapatkapitánya, helyettese pedig Zubai Szabolcs lesz.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick-Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapics Milorad (Cimos Koper, szlovén), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg-Handewitt, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick-Szeged)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgói KK), Zubai Szabolcs (Pick-Szeged)
Balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgói KK), Pérez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick-Szeged)
A GÖTEBORGI OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
Április 6., péntek:
14.45: MAGYARORSZÁG–Macedónia
17.00: Svédország–Brazília
Április 7., szombat:
13.45: MAGYARORSZÁG–Brazília
16.00: Macedónia–Svédország
Április 8., vasárnap:
14.45: Brazília–Macedónia
17.00: MAGYARORSZÁG–Svédország
Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.
Legfrissebb hírek

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
12 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo!

Olasz labdarúgás
16 perce

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
26 perce

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
31 perce

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
33 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár három szettben győzött Debrecenben

Röplabda
35 perce

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
45 perce

„Azt éreztem, hogy saját magammal kell küzdeni” – Major Veronika az Eb-arany után

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik