Férfi kézi: az új edzővel a nyolcba vágynak a fiatalos pécsiek

M. Z.M. Z.
2012.06.26. 16:54
Címkék
Bemutatták Pécsett az élvonalbeli férfi kézilabdacsapat új vezetőedzőjét, Koleszár Györgyöt. Az eddig az utánpótlásban dolgozó szakember a fiatalokra támaszkodna, a tavalyi szezonban tizedik helyen végzett csapat magja mellé hét-nyolc saját nevelésű játékost építene be.

„Hudák Henrik távozása miatt kapusposzton kell megoldást találnunk – említette a legnagyobb kérdést Koleszár György. – Jó lenne előrelépni, vagyis a nyolc között végezni az alapszakaszban, de ez borzasztó nehéz lesz, mert mindegyik rivális erősödött, és egyébként is, kijelenthetjük, világszínvonalú a magyar bajnokság. A legfontosabb azonban, hogy most nekünk van a legfiatalabb csapatunk, amelynek három év alatt kell beérnie.”Koleszár György. – Jó lenne előrelépni, vagyis a nyolc között végezni az alapszakaszban, de ez borzasztó nehéz lesz, mert mindegyik rivális erősödött, és egyébként is, kijelenthetjük, világszínvonalú a magyar bajnokság. A legfontosabb azonban, hogy most nekünk van a legfiatalabb csapatunk, amelynek három év alatt kell beérnie.”

Kapusposzton a Bácskapalánk 24 éves kapusa, Osvald Damir került képbe, és felvetődött egy 23 éves szintén szerb jobbátlövő is, Szasa Vujasinovics, aki a legutóbbi szezonban Spanyolországban légióskodott.

Nem kizárt Szőllősi Bence érkezése sem Balatonfüredről, az átlövő ugyanis Pécsett kezdi meg orvosi tanulmányait.

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
17 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
25 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
33 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
41 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
42 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
45 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
52 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
56 perce