Kézilabda: Nagy László Dél-Korea ellen tért vissza

MTI MTIMTI MTI
2012.06.05. 19:50
null
Nagy László (jobbra) jó hangulatban csatlakozott a magyar válogatotthoz (fotó: MTI/Kovács Anikó)
Címkék
Magabiztosan játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott a dél-koreai válogatott elleni keddi előkészületi mérkőzésen Veszprémben.

 

Kétszer 35 és egyszer 20 perces játékidőben mérte fel egymást a két csapat a Veszprém Arénában vívott zárt kapus mérkőzésen.

„Külföldi játékosaink még nem játszottak együtt, hiszen többen a hétvégén a Bundesligában szerepeltek; ez a mérkőzés jó alkalom lesz erre” – mondta az MTI-nek Mocsai Lajos csapatkapitány a találkozó előtt.

Hozzátette: a dél-koreaiak majdnem olyan gyors játékot játszanak, mint a norvégok, így alkalmas ellenfelek ahhoz, hogy a nemzeti válogatott felgyorsuljon a vasárnapi mérkőzés előtt. Megjegyezte: Perez Carlos és Ancsin Gábor sérülés miatt nem lép pályára, de a vasárnapi, norvégok elleni vb-selejtezőn már számít rájuk.

A szövetségi kapitány három különböző felállást gyakoroltatott a válogatottal, és közel azonos ideig, 35-40 percig játszatta jelöltjeit. Nem titkolt szándéka volt, hogy az olimpiai csoportellenfél játékát megismerjék, ritmusát felvegyék.

A kezdőcsapatban pályára lépett Nagy László, aki nem kímélte magát, és híres balkezes lövéseiből is bemutatott néhányat.

„Hasznos információkat kaptunk a mérkőzés során: az ázsiai lábmunkáról, a nagyon gyors játékról saját tapasztalatot szereztünk, bár az ellenfél mélységében nem nyitotta ki a védelmet, ezt egy kicsit titkolta előlünk – kommentálta a látottakat a meccs után az MTI-nek Mocsai Lajos. – A támadójátékuk feltérképezése azonban ugyanolyan fontos, és erről sokat megtudtunk.”

„Mind a két harmadban biztatóan játszottunk, főként az elsőben magabiztosabban és folyamatosabban, s ebből kialakult egy komolyabb különbség, de az eredményt nem számoltuk, nem vonunk le belőle semmiféle következtetést” – összegzett Mocsai Lajos.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik