Férfi kézi: a Kecskemétet kizárták, az eredményeit törlik

2012.12.13. 18:00
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) verseny albizottsága december 13-án kizárta a férfi NB I-ben szereplő Kecskemét felnőtt-, junior- és ifjúsági csapatait az országos bajnokságokból, valamint az utánpótláskupákból.

A versenykiírás értelmében a bajnokságból törölt csapat valamennyi mérkőzésének eredményét meg kell semmisíteni. Addigi részvételét úgy kell tekinteni, mintha egy mérkőzést sem játszott volna.

A korábbi hír még arról szólt, hogy felfüggesztik a csapatot, a későbbi meccsei elmaradnak, a két bajnoki pontot pedig 10–0-s gólkülönbséggel az aktuális ellenfelek kapják.

A nehéz anyagi helyzetben lévő Kecskemét októberben nem tudott kiállni az FTC-PLER Budapest ellen, mivel nem állt rendelkezésére az a csaknem 200 ezer forint, amely egy hazai találkozó megrendezéséhez szükséges.

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42