Férfi kézi-vb: Öt-tíz perc hiányzott a sikerhez - Mocsai

2013.01.17. 21:08
A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában 28–22-es vereséget szenvedett Madridban a házigazdától, így eldőlt, hogy a 3. helynél már nem végezhet előrébb a csoportjában. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint az emberfogás elleni játékot nem tudta maradéktalanul megoldani a csapat, és ez hiányzott a sikerhez.

„Az első félidőben olyan feszültséget tudtunk produkálni, ami példaértékű küzdelmet eredményezett elöl és hátul is. Ám az emberfogás elleni játék során három-négy játékot kellett játszanunk, és sajnos elbizonytalanodtunk. Nem értek oda idejében a mélységi elzárások, a Nagy Laci kiszabadítására irányuló mozgások és a fal előtti hosszú passzok következtében eladtuk a labdákat, és a kapura lövéseknél elügyetlenkedtük a befejezéseket vagy Sterbik védett. Ez volt az a kritikus momentum, amikor megfordult a mérkőzés” – nyilatkozta a kapitány a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Sajnálom, mert szenzációs összecsapás volt, a magyar csapat mind fizikailag, mind fölkészülésben és hozzáállásban igazi csatát produkált. A magyar csapat nagyon sok mindent megoldott olyan szinten, ami elvárható egy jól támogatott hazai csapat ellenében, ám az az öt-tíz perces időszak, amikor meg lehet egy ilyen mérkőzést nyerni, az hiányzott” – mondta Mocsai.

További nyilatkozatokat itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28