Férfi kézi: világbajnok lehet a Pick Szeged új edzője

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2013.01.04. 22:40
Spanyol internetes szakportálok értesülése szerint a nyártól a spanyol Juan Carlos Pastor lehet a Pick Szeged kézilabdacsapatának új edzője, Skaliczki László utódja.

Az évad végén Juan Carlos Pastor (42 éves) elhagyja az anyagi gondjai miatt összeomlóban levő Valladolidot, amelynek a kispadján 18 éven át ült. A spanyol válogatottal 2005-ben vb-t nyerő, 2006-ban Eb-ezüstöt szerző, 2008-ban olimpiai bronzéremig jutó tréner az EFE hírügynökségnek és a Marca című szaklapnak elmondta, sajnálja, hogy nem töltheti ki a klubbal 2014 nyaráig kötött szerződését, amelynek a záradékában szerepel, milyen körülmények között lehet azt korábban felbontani.

A Marca szerint az edző aligha marad hazájában, és várhatóan valamelyik európai élcsapatnál folytatja.

A Nemzeti Sport spanyolországi informátora is megerősítette az ottani találgatásokat, hogy Pastor akár Szegedre is szerződhet. Ezt írta meg Bruno Ferrari kollégánk a pasionhandball.com oldalon, és ugyanez olvasható a vavel.com portálon is.

A több forrásból származó értesülést a szegedi vezetők csak röviden kommentálták: Skaliczki Lászlónak június 30-ig érvényes a szerződése a Picknél. A Nemzeti Sport úgy tudja, a magyar edzővel hamarosan tárgyal az esetleges folytatásról a klub vezetősége, így elképzelhető, hogy Skaliczki Szegeden marad.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34
Ezek is érdekelhetik