Férfi kézi BL: a Kielt vagy az Atléticót is megkaphatja az MKB

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 06:43
null
Kedd délre kiderül, ki ellen folytatja a Veszprém (Fotó: Szabó Miklós)
Kedden Bécsben tartják meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének sorsolását. A nyolc csapat, köztük az MKB Veszprém két kalapba sorolva várja az ellenfelét. A veszprémiek ellenfele lehet a spanyol Atlético Madrid, a macedón Metalurg, valamint két német csapat, a Kiel és a Flensburg.

 

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájanegyeddöntőjének sorsolását váró csapatok:

1. KALAP (a csoportkört az első vagy negyedik helyen záró csapatok): MKB Veszprém, Barcelona (spanyol), Kielce (lengyel), Hamburg (német)
2. KALAP (a csoportkört a második vagy harmadik helyen záró csapatok): Atlético Madrid (spanyol), Metalurg (macedón), Kiel (német), Flensburg (német)

„Ha elkerülnénk a Kielt, amellyel szemben a csoportban már megszenvedtünk, az nagyon jó lenne – mondta Fazekas Nándor, a Veszprém kapusa a Nemzeti Sportnak. – A többi háromból? Majdnem mindegy. Persze a volt csoportelsők – így mi is – a Metalurg Szkopjéről álmodnak. Az igazi álom a kölni négyes döntő – de előbb lássuk a medvét, vagyis a negyeddöntőbeli riválisunkat. Fortuna végre az ölébe ültethetne bennünket!”

A sorsolást kedden 11 órakor tartják meg, senki sem védett senki ellen, az azonos nemzetiségűek és a csoportkörben ugyanabban a hatosban szereplő csapatok is megkaphatják egymást.

Az első mérkőzéseket április 17. és 21. között, a visszavágókat április 24. és 28. között játsszák, a párharcok győztesei a kölni négyes döntőbe (június 1–2.) jutnak.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik